Az októberi adatok szerint az ipari termelői árak tizenkét hónap alatt 12,8 százalékkal nőttek -- jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Ez pontosan megegyezik az előző havi adattal. A tizedik havi drágulás hó/hó alapon kisebb volt, mint az előző három hónap 1,2-1,2 százalékos áremelkedése. Októberben "csupán" 0,8 százalékot tett ki a drágulás. Ez egyébként az egy évvel korábbi (1,1 százalékos) árnövekedésnél is kisebb.
Az év eleje óta számított átlagos drágulás azonban nagyobb, mint szeptemberben volt. Míg január--szeptemberben 11,3, az első tíz hónapban már 11,5 százalékos termelői árnövekedést mért a KSH.
Az adatok látszólag ellentmondást tartalmaznak, hiszen a havi, éves és éves átlagos indexek egymáshoz képest nem alakulnak konzisztensen. Figyelembe véve, hogy tavaly októberben 1,1, az idén pedig 0,8 százalék volt a havi drágulás, a tizenkét havi árindexnek szeptemberről októberre csökkennie kellett volna -- mondja Kovács György, a DG-Bank elemzője. Ennek módszertani okai vannak.
A jelenség mögött az áll, hogy a KSH folyamatosan módosítja az egyes termékcsoportok súlyát az indexben -- mondja Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő munkatársa.
Ebben a hónapban ennek hatása olyan nagy, hogy nehézségekbe ütközik a termelői árak változásának trendjét megállapítani. Az adatok inkább jók, mint rosszak -- véli Nagy. A szinten maradó tizenkét havi termelői árindex ugyanis csökkenő belföldi értékesítési és növekvő exportértékesítési indexek mellett alakult ki. Márpedig az infláció szempontjából előbbi az érdekes. Az exportárindex növekedése jó kiviteli volumen mellett akár jót is jelenthet, hiszen arra utal, hogy a magasabb költségeket (vagy a nagyobb külső keresletet) érvényesíteni lehetett az árakban.
Az októberi árnövekedésben továbbra is az élelmiszerek és a vegyipari termékek játsszák a meghatározó szerepet, de mindkét termékcsoport esetében csökkent az index. Az alapvetően kedvező adatok mellett negatívumok is kiolvashatók a jelentésből -- hívja fel a figyelmet Nagy. A takarmányárak emelkedése azt vetíti előre, hogy a szárnyas- és sertéshús ára nem csökken majd. Sőt, a kukorica nagy hányadú exportértékesítése tovább növelheti a takarmány, ezen keresztül pedig a hús árát. A gázolaj árának emelkedése miatt a kőolaj-feldolgozás árindexe magas, pedig a kőolaj világpiaci ára a tizedik hónapban nem emelkedett.
Hátra van még ebben az évben a feketeleves: a 43 százalékos gázáremelés az év hátralévő részében jelentősen emeli majd a termelői árindexet. A közvetlen hatás két százalék körül lesz -- mondja Nagy. A korábbi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy ennek körülbelül fele jelenik meg a következő havi számokban. Közvetett átgyűrűző hatásként -- többek között -- az építőanyag-ipar árainak emelkedésére lehet számítani.
Egyelőre nem tudni, mennyire jelenik majd meg a gázáremelés hatása a fogyasztói árakban. Az elemzői várakozások erősen szóródnak, 0,1 és 1,0 százalékpontos tartományban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.