BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankválság fenyeget Olaszországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Váratlan bankválság kezelésére kell felkészülnie az olasz kormánynak egy ottani legfelsőbb bírósági döntés nyomán. A határozat értelmében pénzintézetek egész sorának kellene hitelek utáni kametfelárak miatt jelentős összegekkel kártalanítaniuk adósaikat.

A fenyegető válság hátterében egy 1996-os törvény áll, amely szerint a bankok nem számíthatnak fel a kormány által havonta közzétett irányszámnál 50 százalékkal magasabb kamatot. A törvénnyel eredetileg az uzsorajellegű kamat alkalmazását szerették volna elkerülni, az ügyfeleiket nem éppen nagylelkű szolgáltatásokkal ellátó olasz bankok körében. A mostani, súlyosnak ígérkező válságot közvetlenül az váltotta ki, hogy az olasz legfelsőbb bíróság az előző hónapban olyan határozatot hozott, amely szerint a törvény által meghatározott 50 százalékos határ feletti összegeket visszamenőlegesen is ki kell fizetniük a bankoknak.
Az ítélet nyomán az egész pénzintézeti körnek legalább 15 billió líra (mintegy 6,8 milliárd dollár) összegű kártalanítást kellene fizetnie. A hatalmas kötelezettséget az olasz jegybank kormányzója úgy értékelte, hogy az romba döntené a bankszektort, károkat okozna az ország gazdaságának, emellett nemzetközi kihatásai is lennének. Antonio Fazio erről levélben tájékoztatta a kincstárügyi minisztert, aki a kormány elé vitte az ügyet.
A konfliktus egy jelzáloghitel kapcsán pattant ki, amelyet még a kilencvenes évek elején alkalmazott magas kamatok idején vettek fel, az adós azonban pert indított a hatalmas terhek miatt. A feszült helyzetben a jövő évi választásokra készülő balközép kormány nem mer a bankok oldalára állni, mert tovább rontaná alacsony népszerűségi mutatóit. Az olasz bankszövetség viszont kijelentette, hogy a hét végén a brüsszeli bizottság elé viszi az ügyet. A Reuters által idézett befektetők azzal fenyegetőznek, hogy kivonják tőkéjüket, illetve el akarják kerülni Olaszországot.

Váratlan bankválság kezelésére kell felkészülnie az olasz kormánynak egy ottani legfelsőbb bírósági döntés nyomán. A határozat értelmében pénzintézetek egész sorának kellene hitelek utáni kametfelárak miatt jelentős összegekkel kártalanítaniuk adósaikat. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.