Felemás helyzet alakult ki az élelmiszeriparban, ugyanis beszerzési költségei mintegy 16, miközben értékesítési árai csupán 7 százalékkal emelkedtek az év első tíz hónapjában -- mondta Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) főtitkára. Tavaly az a sajátos helyzet állt elő az ágazatban, hogy míg a termelése 2,8 százalékkal növekedett, az árbevétele nem nőtt. Az idén az első tíz hónapban a termelés 8 százalékkal bővült az ágazatban.
Piros László ugyanakkor úgy véli, hogy az árbevétel várhatóan mintegy 10 százalékkal emelkedik majd az esztendő végére az elmúlt évihez képest, és eléri az 1800 milliárd forintot, szemben a tavalyi 1650 milliárddal. Az érdek-képviseleti szervezet vezető tisztségviselője szerint az ágazatban működő cégek árbevétel-arányos nyeresége viszonylag alacsony, átlagosan 2 százalék. Az ágazat fejlődéséhez mindenekelőtt a törvényi szabályozás változtatására lenne szükség. Módosítani kellene -- Piros László véleménye szerint -- a polgári törvénykönyvet, hogy az egyértelműen rögzítse a fizetési határidőket. Új belkereskedelmi törvény is szükséges. A versenytörvénnyel sincsenek kibékülve az élelmiszergyártók, mivel az szerintük elsősorban trösztellenes szabályokat foglal magában.
VG-összefoglaló-->