Az év első tíz hónapjában hét százalékkal több külföldi jött Magyarországra, mint egy évvel korábban. Ugyanezen időszak alatt a magyarok három százalékkal utaztak többször külföldre -- áll a Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorsjelentésében.
A hétszázalékos növekedés 26,4 millió külföldi látogatót jelent. Az Európai Unióból viszont hét százalékkal kevesebben, 8,5 millióan keresték fel hazánkat.
Növekedett a vendégéjszakák száma. A kereskedelmi szálláshelyeket októberig 5,1 millió vendég kereste fel. Ez négy százalékkal több, mint tavaly ugyanezen időszakban. Ebből 2,6 millió volt külföldi vendég, akik összesen 9,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon. Míg az Unióból érkező látogatók száma csökkent, addig a vendégek száma növekedett. Az eltöltött vendégéjszakák növekedése négyszázalékos volt.
A külföldi vendégek számának emelkedése elsősorban a holland és olasz turisták "aktivizálódásának" köszönhető. A német vendégforgalom a tavalyihoz hasonló szinten maradt, az osztrákok által eltöltött vendégéjszakák száma kissé csökkent. A KSH jelentése szerint a szállodák szobafoglaltsága az elmúlt tíz hónapban 49 százalékos volt, ami 2 százalékkal több, mint 1999-ben.
A jó teljesítmény kedvezően hatott a folyó fizetési mérleg alakulására. Az első tíz hónapban 3,1 milliárd euró bevétel származott az idegenforgalomból. Ezzel szemben csak 942 millió euró szerepel a kiadási oldalon, így az idegenforgalom egyenlege 2,2 milliárd euróval javította a folyó fizetési mérleg szaldóját. Enélkül a hiány meghaladná a hárommilliárd eurót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.