BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilencmilliárdos idei díjbevétel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium (Kövim) új rendelete szerint az autópályák használati díja 2001-ben átlagosan 5,8 százalékkal emelkedik, és egyszerűsödött a gépjármű-kategóriák megállapításának módja is. A jövő évre az M1-es és az M3-as autópályára érvényes matricák árusítását tegnap megkezdték, az idei díjbevétel meghaladja a kilencmilliárd forintot.

Jövőre az M1-es és az M3-as autópálya használatára vonatkozó szabályok a tavalyihoz képest jelentősen nem változnak -- tájékoztatta lapunkat Bakonyi István, a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. kapcsolati igazgatója. A kategóriák megállapításánál pontosítások történtek, a D1 és D2 kategória között a 2,1 méteres magasság a döntő, függetlenül attól, hogy a gépjármű milyen járműként van levizsgáztatva.
A jövő évi matricák ára átlagosan 5,8 százalékkal emelkedik, ám ezen belül a D3-as kategória díjai csökkennek. Így például a nehéz-teherautók éves bérlete az idei 88 ezer forintról 81 600-ra mérséklődik.
A matricák árusítását tegnap tíz saját ügyfélszolgálati irodában megkezdték, a többi 400 értékesítési ponton (benzinkutak, posták, autóklub, határátkelőhelyek) a két ünnep között indul az árusítás. A 2000-re szóló éves bérletekkel 2001. január 10-ig, a december havi matricákkal január 5-ig lehet közlekedni. Ez évi hetimatricát december 31-ig lehet vásárolni.
Az M1-esen és M3-ason használható egységes matricarendszer 2000. januári bevezetésétől szeptemberig 2,9 millió heti-, 350 ezer havi- és mintegy 108 ezer éves bérletet adtak el, tudtuk meg. Ezek az adatok az év végére a heti esetében 3,5 millióra, a havinál 430 ezerre nőhetnek, az évesnél változás már -- értelemszerűen -- nem várható.
Az értékesítés díjosztályonkénti megoszlása szerint 86 százalékot tesz ki a D1 kategória, ötöt a D2 és kilencet a D3 kategória. Az első kilenc hónap tényadatai alapján 2000-ben a várható összes bevétel meghaladja a 9 milliárd forintot. A díjbevétel várhatóan körülbelül 33 százalékban az éves, 11 százalékban a havi- és 56 százalékban a hetimatricáknak köszönhető.
Az M3-as autópályán -- az eddigi tapasztalatok alapján -- a bliccelők aránya pár tized százalék. Az M1-es autópályán a mobil, kitereléses ellenőrzésnek köszönhetően a kezdeti magas arányról alacsonyabb, mintegy 8 százalékra csökkent. Ám még ez is jelentős bevételkiesést okoz az autópálya-kezelő társaságnak.
A forgalombiztonság növelése érdekében az M0-s autóúton 2,5 kilométer hosszban fizikai elválasztást, 17 kilométeren pedig nyomvályú-megszüntetést hajtottak végre. A munkálatok mintegy 200 millió forintba kerültek.
Az M1--M7-es autópálya közös szakaszán és az M0-s autóút négy csomópontjában elkészült a "Marabu" forgalomszabályozási rendszer első üteme. Kiépültek a forgalomszámláló és sebességfigyelő detektorok, és az M1--M7-es autópálya közös szakaszán, a megfigyelőrendszeren túl, a változtatható jelzésképű táblák beállításának köszönhetően a folyópálya sebességszabályozására is lehetőség nyílik. Az M1--M7-es autópálya közös szakaszán a legnagyobb forgalmú csomópontok környezetében a forgalombiztonság és ezen belül az éjszakai láthatóság fokozott növelése érdekében burkolatba épített fényvisszaverő prizmasorokat építettek ki.
Az ez évi rekonstrukciós munkák túlnyomó része az M1-es, M3-as autópályákat érintette, s mintegy 1,3 milliárd forintba kerültek.
A jövő évi tervekről szólva a kapcsolati igazgató elmondta, hogy 2001-ben megkezdődik az M1-es autópálya felújítási programja. A munkák jövő évre tervezett értéke mintegy 2 milliárd forint. Az érintett autópályákon és autóutakon 0,5 milliárd értékben terveznek hídfelújításokat. Folytatódik az M0-s autóút forgalombiztonságának növelése és a forgalomszabályozási rendszer fejlesztése.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.