BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalakult a Drnovsek-kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A hét héttel a Janez Drnovsek által vezetett liberális demokraták győzelmét eredményező választások után összeállt új szlovén kormány elődjéhez képest stabilabb parlamenti támogatottságot tudhat maga mögött, a ljubljanai törvényhozás 90 képviselője közül 66-an szavaztak bizalmat az amúgy 58 mandátummal rendelkező négypárti koalíciónak.

A balközép erők együttműködési megállapodása lehetőséget ad az 1992 óta Szlovénia miniszterelnöki posztját immár negyedik alkalommal betöltő Janez Drnovseknek arra, hogy még hivatali idejének első felében döntést hozzon: jelölteti-e majd magát államfőnek Milan Kucan elnök megbízatásának lejártakor. A 14 tárca közül a legfontosabb 8 a kormány legnagyobb erejét jelentő Liberális Demokrata Pártnak (LDS) jutott, 3-3 minisztert delegálhat a Szlovén Néppárt és a Szociáldemokraták Egyesített Listája, az egykori kommunista párt utódszervezete -- adja hírül a Reuters.
Anton Rop, az LDS által jelölt pénzügyminiszter az euroatlanti integrációs felkészülés és a mindeddig akadozó privatizáció gyorsítását jelölte meg legfőbb célkitűzéseként. Az előző ciklusban a szociális, a munka- és a családügyi tárcát felügyelő Rop 10 pontból álló ambiciózus programja a stabilitás megőrzését és a modernizáció erősítését vetíti előre, melynek keretében átfogó változtatásokat tervez az adórendszer és az államháztartás területén, illetve korlátozni szeretné a bérkiáramlás utóbbi években megugrott dinamikáját -- jelenti az STA szlovén hírügynökség.

A hét héttel a Janez Drnovsek által vezetett liberális demokraták győzelmét eredményező választások után összeállt új szlovén kormány elődjéhez képest stabilabb parlamenti támogatottságot tudhat maga mögött, a ljubljanai törvényhozás 90 képviselője közül 66-an szavaztak bizalmat az amúgy 58 mandátummal rendelkező négypárti koalíciónak. VG-összeállítás-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.