Bár a tavalyinál visszafogottabban készülődnek mind a szállodás cégek, mind az utazási irodák a szilveszteri mulatságra, azért a fővárosi szállodákban jelentős forgalomra lehet számítani, s a Malévnél is élénkülés várható. Mint a Malév Rt. illetékese lapunknak elmondta, a december 30-ai, Budapestre érkező járatok többségére már nem lehet jegyet kapni. A jelenlegi adatok szerint -- egyebek mellett -- a moszkvai, a tel-avivi, a kairói, a római, a milánói, a londoni, az athéni gépek már megteltek Budapesten szilveszterező csoportokkal és egyéni utasokkal. December 29-én -- ami csúcsnapnak számít -- mintegy 2600 utast szállítanak. Az ezt követő napon, szombaton már némiképp csökken a forgalom, ami azt jeletni, hogy csaknem ezer utas érkezik Ferihegyre Malév-géppel.
Az idei szilveszterkor nem lehetne ugyan kitenni a telt ház táblát Budapestre, azért a hotelek többségében már elkeltek a szobák. A szállodai szakemberek megítélése szerint az idei évbúcsúztató gyengébb lesz, mint a tavalyi volt. Ez évben mind az érdeklődés, mind a cégek készülődése visszafogottabb. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is jelentős az olasz vendégek száma Budapesten, de sokan érkeznek Németországból és más nyugat-európai államokból. A hotelek nagy attrakciókkal nem, ám kedves meglepetésekkel várják vendégeiket.
Mint a Pannonia Hotels Rt. illetékese elmondta, 11 fővárosi szállodájukban többségében telt ház lesz a hét végén, viszont két budaiban csak 60 százalékos a foglaltság. A lemondási arány az idén e két szállodában magasabb volt az átlagosnál. Ez azért is érintette kedvezőtlenül e hoteleket, mert csoportos vendégek mondták vissza a programokat. Kedvező viszont, hogy az idén nyílt két új Accor-Pannonia-ház -- amely 185 új szobát jelent -- kedvelt a vendégek körében.
A Danubius Hotels Rt. fővárosi házaiban a szobák többsége már elkelt, egy-két kisebb hotelben van csak néhány szabad szoba. A Danubius vidéki gyógyszállóiban viszont mindenütt telt ház van. Sőt ez nem csak a szilvesztert magában foglaló hét végére, hanem január első napjaira is igaz. Az erre az időszakra kínált többnapos ajánlatok ugyanis nagyon népszerűek voltak.
Visszafogottabb a készülődés az idén a kiutaztató piacon is, hiszen a tavalyi év vége nem hozta meg a várt eredményt. E visszafogottság elsősorban az árakon és az ajánlatokon látható. A kiutaztató cégek az idén nem törekedtek arra, hogy szenzációs ajánlatokkal kápráztassák el az utazókat, inkább a korábbi években már megkedvelt úti célokat kínálják. Ezek között egyaránt megtalálhatók a meleg vidékek tengerpartjai és a hegyvidékek kedvelt síterepei is.