Hofbauer az egész kormánypolitikát bírálja. A Hospodárské Novinyben ismertetett egyik felszólalásában azt állítja, hogy Szlovákia "banánköztársasággá" válik, mert a kormány a nemzeti vagyon külföldre történő kiárusításával törleszti tartozásait külföldi pártfogóinál, miközben leendő jövedelemforrásoktól fosztja meg az országot. Hofbauer elutasítja azt a vádat, hogy a szlovák bankszektor állapotáért, a rossz bankhitelek nagy hányadáért az előző (HZDS vezette) kormány lenne felelős, mivel ezek többsége 1989 előtt keletkezett.
Ivan Hudec volt művelődésügyi miniszter, szintén HZDS-képviselő a kultúra "likvidálásával", a nemzeti önazonosság veszélyeztetésével vádolja a kormányt, mert túl kevés pénzt szán kulturális célokra. Példaként a Matica Slovenská (a múlt században értelmiségiek által alapított, majd hosszú időn át betiltott szlovák nemzeti szervezet) költségvetésének korlátozását említette -- szerinte ez "bosszú" a szervezet előző néhány évi működéséért. Szintén a nemzeti kulturális értékek védelmében követelte Lubomír Andrássy, a Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) és Stanislav Bartos, a Polgári Egyetértés Pártja (SOP) képviselője, hogy több pénzt fordítsanak a történelmi városrészek felújítására.
Ján Danko és Imrich Andrejcák HZDS-képviselők a szlovák haderőreform fő kérdéseinek megoldatlanságát kifogásolták. Arra figyelmeztettek, hogy mivel a Szlovákiával határos három ország már NATO-tag, ez a jelenlegi szlovák katonai doktrína megváltoztatását is szükségessé tenné. Ezzel kapcsolatban a képviselők Pavol Kanis védelmi miniszter leváltását is javasolták, mert "nem tud megbirkózni feladataival". (A minisztert egyébként már más irányú támadások is érik: a Plus 7 hetilap, majd a Markíza televízió is arról faggatózik, honnan vette Kanis a pénzt Pozsonyban most épülő sokmilliós családi házára. Tény, hogy a miniszter eléggé kétségbe vonható magyarázatokat ad, többek között "baráti kölcsönökről".)