BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Határon átnyúló projektelképzelések

Eurorégiót alapított a Csallóköz--Mátyusföldi Regionális Társulás és Győr-Moson-Sopron megye. A Hármas Duna-vidék eurorégió alapító okiratát tegnap írták alá Győrben az érintett térségek képviselői. A szlovák--magyar eurorégió a gazdaság és az idegenforgalom összehangolt fejlesztését jelölte meg a céljai között, valamint az innovációs bázisok közötti kapcsolatok élénkítését.

Győr-Moson-Sopron megye, továbbá a szlovák oldalon a dunaszerdahelyi és a galántai járás közigazgatási területét fedi le az alapító okirat aláírásával tegnap létrejött Hármas Duna-vidék eurorégió. Az alapítók szándéka szerint e helyi szerveződésként megalakult térségi együttműködés tevékenységével segíti mindkét ország uniós csatlakozását. Az alapító okiratot Ivanics Ferenc, Győr megye közgyűlésének elnöke, valamint Pázmány Péter, a Csallóköz--Mátyusföldi Regionális Társulás elnöke írta alá.
A szerveződés közös, magasabb szinten kidolgozható és kivitelezhető szlovák--magyar regionális területfejlesztési programok megvalósításával számol. Ezenkívül céljaként szerepel a gazdaság és az idegenforgalom összehangolt fejlesztése, az oktatás és a tudomány terén történő együttműködés, a közlekedésfejlesztés összehangolása, valamint közös projektek kidolgozása, lebonyolítása és támogatása.
Az eurorégió -- az alapító okiratban megfogalmazottak szerint -- együttműködésre törekszik egyebek között a települési és a területi önkormányzatokkal, a megyei és regionális területfejlesztési tanácsokkal, s a tudományos intézményekkel is.
A Hármas Duna-vidék eurorégiónak éves költségvetése lesz, amely egyebek között a tagok által befizetett összegből, valamint pályázatok útján a működéshez elnyerhető pénzekből tevődik majd össze.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.