Szlovákia a többi visegrádi államhoz hasonló beruházásösztönző gyakorlatot készül bevezetni, éppen akkor, amikor az Európai Bizottság versenyügyi biztosa kritikákat fogalmazott meg a tagjelölteknek az adómentesség eszközét alkalmazó támogatási rendszere ellen (VG, 2001. január 22.). Az adómentességet a beruházási összeg nagyságára megállapított feltételnek eleget tévők nem automatikusan kapnák: kérelmüket a gazdasági minisztériumnak kell majd jóváhagynia -- ismerteti a tervezetet a Reuters.
Azokban a régiókban, ahol a munkanélküliségi arány meghaladja a 10 százalékot, már 200 millió korona beruházása is elég lesz az adómentesség elnyeréséhez. Jelenleg a munkanélküliség csak a pozsonyi és a nagyszombati régióban alacsonyabb 10 százaléknál.
A tervezet célja elsősorban a zöldmezős beruházások élénkítése. Ebben a formában mindezidáig csak egyetlen befektető, az amerikai Molex textilipari vállalat jelent meg Szlovákiában. A korábbi közép-európai tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy új gyárak létesítésének terve esetén problémák merülhetnek fel a földterület megvásárlása kapcsán.
A földet kárpótlás révén megszerzők ugyanis gyakran vonakodnak azt eladni, mint ahogyan azt Szlovákiában a Whirlpool és a Philips is megtapasztalhatta. Ha mégis sikerül földet találni a külföldi beruházó számára, még mindig adódhatnak nehézségek a vétel finanszírozásával kapcsolatosan. Egy Kechnec nevű falu például abban a reményben vásárolt földet a Molex számára, hogy ennek költségét az állam majd megtéríti. Ez azonban nem történt meg.