BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Békés MNB-elnökváltás

Kiválóan el tudnék dolgozni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mostani szervezeti struktúrájában is, nem én erőltetem, hogy csak egyetlen alelnök legyen a jelenlegi elnökhelyettesek helyett. Nekem csak az a fontos, hogy a jegybanktörvény is tartalmazza az uniós normákat -- nyilatkozta Járai Zsigmond tegnap.

Nem gondolom, hogy az uniós csatlakozást megelőzően 4-5 százaléknál tovább kellene csökkenteni az inflációt, és azt sem, hogy mesterséges eszközökkel értelme lenne néhány évre leszorítani -- mondta Járai Zsigmond az Elnökváltás a Magyar Nemzeti Bankban című, a Tv 2-n sugárzott műsorban. A szolgáltatások és élelmiszerárak viszonylag alacsony árszínvonala feszültséget jelent a gazdaságban. Számolni kell azzal, hogy az Európai Unió átlagánál valamivel magasabb lesz nálunk az infláció egy átmeneti időszakban. Ha majd a 4-5 százalékos szintet tartani lehet, az már nagyon jó -- tette hozzá. Magyarországon tartósan középtávon alacsony, egy számjegyű inflációt kell teremteni -- értett egyet vele Surányi György is.
A meglepően visszafogottra sikeredett beszélgetésen Járai kifejtette, lezártnak tekinti a CW Bank ügyét. Újságíróknak ugyanakkor bemutatta azt a dokumentumot, mely egyértelműsíti, hogy a CW Bank egykori felügyelőbizottsági tagja, az MNB-től most távozó Karvalics Ferenc miért nem várja meg hivatalában őt. -- Én senkinek nem üzengettem, hogy menjen el -- tette hozzá újságírók előtt Járai, ugyanakkor hangot adott azon meggyőződésének is, hogy a CW Bank-ügyletben 2 millió dollárt valakik elloptak.
A főosztályvezető Karvalicson kívül az elnökváltással távozik a titkárság vezetője, Kajdi József és Török László igazgató is. Járai két alelnököt hoz magával -- Auth Henriket (jelenleg a Postabank vezérigazgatója) és Adamecz Pétert (a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára) -- a jelenlegi Riecke Werner és Szapáry György mellé.
Oblath Gábor is minden bizonnyal elvállalja a monetáris tanácsi tagságot -- mondta újságírók előtt Járai. Megerősítette azt is, hogy Lámfalussy Sándor neve is szóba jött, a híres professzor azonban már az Európai Központi Bankban sem vállalt hasonló tisztséget, így a MNB-nél sem teszi azt. Más név egyelőre nem merült fel -- mondta újságírók előtt a jegybankot péntektől irányító Járai.
Oblath Gábor kérdésünkre megerősítette jegybanktanási jelölését. Elmondta: egyenlőre még tisztázásra szorul, hogy a Kopint-Datorg Gazdaságkutató Rt. elnöki pozíciójával összeegyeztethető-e a jegybanktanácsi tagság. Azon, hogy főállásban az MNB alkalmazásában álljon, egyelőre nem gondolkodott -- mondta el --, az csak az új jegybanktörvény megszavazása után lesz esedékes. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága holnapi ülésén hallgatja meg Oblathot.
Szakértők emlékeztetnek: jelenleg a monetáris politikát meghatározó jegybanktanács nem működőképes, nincs meg ugyanis az alelnökök számát eggyel meghaladó külső tag.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.