BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csapás a német versenyképességre

A német kancellárnak sikerült kibékítenie két, az üzemi tanácsi rendszer reformja miatt vitában álló miniszterét, amivel elhárult annak kockázata, hogy a gazdasági tárca vezetője búcsút int a kabinetnek. Az új szabályozás kiterjeszti az érdekvédelmi intézmények hatáskörét, ami az üzleti világ és az ellenzék szerint súlyos csapás az ország versenyképességére.

Walter Riester szociáldemokrata munkaügyi miniszter a kancellárnál folytatott megbeszélésen tudott megegyezni a gazdasági tárcát vezető kollégájával néhány sarkalatos kérdés szabályozásáról. Werner Müller ennek ellenében lemondott arról a szándékáról, hogy -- fenyegetését beváltva -- távozik a kabinetből, amelynek jelenlétével a pártokfelettiség látszatát kölcsönözte.
A politikus -- aki nem tagja sem az SPD-nek, sem a zöldek csoportjának -- az energiaiparból érkezett a kormányba, és kilátásba helyezte, hogy visszatér az üzleti életbe, ha az üzemi tanácsi rendszer reformjában a munkaügyi miniszter törekvései érvényesülnek. Riester korábban az ország legnagyobb szakszervezetének, az IG Metallnak az élén állt.
Az egyezség feltételeit a kabinet teljes ülése elé utalták, néhány részlet azonban kiszivárgott. Ezek közül a Financial Times Deutschland kiemeli, hogy leszállították azokat a határokat, amelyek szerint függetlenített üzemi tanácsos(oka)t kell állítani. Az új rendezés szerint a 200--500--1000--1500--2000 fős foglalkoztatotti létszámsávokban 1-2-3-4 tanácsost kell függetlenített státusban alkalmazni. Ez utóbbi(aka)t egy kétlépcsős szavazás második fordulójában választanák meg. Első alkalommal egy választói tanács összetételét határoznák meg a dolgozók -- jelenti a Reuters.
A tanácsok az új jogállásuk alapján olyan kérdésekben hallathatják hangjukat, mint a munkaórák száma, a munkakörülmények alakítása, a foglalkoztatás biztonsága, munkahelyi faji és nemi egyenlőség, a képzés, az időleges és a távmunka ügyei. A jövőben a vállalatoknak jobban el kell látniuk az üzemi tanácsosokat pénzügyi és technikai eszközökkel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.