BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előleggel, per nélkül

Az önkormányzatok gázközművagyonügyben egyelőre nem perelnek. Felveszik az újabb hatmilliárdos csomagból a készpénzelőleget és törvényre várnak, melyből lehet, hogy kettő is lesz. A parlament által hamarosan ismét tárgyalandó, átdolgozott törvényjavaslatba mindenesetre nem fértek bele teljességgel az önkormányzati igények.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége nem pereskedik gázvagyonügyben, mivel a kormány ígéretét bírja, hogy legkésőbb májusban dönthet a parlament a törvényről, és addig is fizetik a készpénzelőlegeket, immár a 100 millió és 400 millió forint közötti járandóságra jogosultaknak -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Zongor Gábor főtitkár. Elmondta azt is: a települések számára kedvező értesülés, hogy a kormányzat fontolgatja az 1993 és 1995 között létesült gázközművagyon utáni kompenzációt egy újabb törvényben, mint arról Stumpf István kancelláriaminiszter számolt be a múlt héten a parlament költségvetési bizottságában.
Úgy tudjuk, annyi bizonyosnak látszik, hogy a parlament előtt szereplő -- a sok módosító indítvány miatt átdolgozást igényelt -- törvényjavaslatba nem fértek bele teljességgel az önkormányzati igények. A leglényegesebb kérdések közé tartozott az 1993 nyarát követő beruházások sorsa, illetve a bírói út igénybevételének lehetősége. Az előterjesztést a múlt héten tárgyalta a kormány. Lapunk úgy tudja, hogy a döntés értelmében az 1993 nyarán folyamatban volt, áthúzódó beruházásokra még kiterjed a szabályozás, de az utóbb indult építkezésekre már nem. A jogorvoslati lehetőségről a kormány úgy foglalt állást: a gázvagyonnal kapcsolatos egymás közötti vitákban, valamint akkor fordulhatnak bírósághoz az önkormányzatok, ha azt sérelmezik, hogy nem szerepelnek a kompenzációs listán. Várhatóan azonban nem lesz mód pereskedésre esetleges számítási kifogások miatt. A belügyi tárca a következő hetekben még egyeztet néhány, a járandóság összegszerűségét vitató önkormányzattal, majd ezt követően folytatja a parlament a törvényjavaslat tárgyalását.
Mindeközben megkezdődött az újabb, csaknem hatmilliárd forintos -- 120 önkormányzatot érintő -- előlegcsomag kifizetése, amiről január végén döntött a kormány. A határozat szerint -- miként korábban is mód volt az előlegre nem jogosult települések súlyos gondjainak enyhítésére -- a 400 millió forintnál nagyobb gázközművagyonnal rendelkező önkormányzatok is kaphatnak az előlegkeretből, ha rászorulnak, és kérik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.