BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Globális versenyjogi fórum alakul

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Új fórum jön létre a nemzetközi versenypolitika megreformálására. A kezdeményezés az Európai Unió, az Egyesült Államok és fejlődő országok hatóságainak támogatásával fog megvalósulni. A fórum keretében a globalizáció és az új technológiák versenyszabályozást érintő kihívásaira kívánnak válaszokat adni.

A nemzetközi versenypolitikai fórum felállításának támogatásáról az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma, az OECD és az UNCTAD versenyjogi tisztviselőinek találkozóján született döntés. A találkozón részt vett Mario Monti, az Európai Bizottság versenyügyi biztosa is -- írja a Financial Times. A fórum inkább kiegészíteni akarja a már meglévő, a versenyjog nemzetközi összehangolásával is foglalkozó szervezeteket, mintsem rivalizálni velük.
A tervek szerint a fórum nem is igen öltene infrastruktúrával rendelkező szervezeti formát. Ehelyett egy rugalmas, a versenyjog szakértőit az állami testületek, az üzleti szféra, az oktatási intézmények és a fogyasztói szervezetek részéről egyaránt felvonultató szakmai műhelyként működne.
Azokra a problémákra igyekszik majd megoldást találni, amelyek a nemzeti szabályozások eltéréseiből adódóan, a globalizáció és az új technológiák adta körülmények között egyre súlyosabb formában vetődnek fel. Külön figyelmet fognak fordítani a fejlődő országok alakulóban lévő versenyjogi törvénykezésére.
Elsősorban az Európai Unió és az Egyesült Államok adtak hangot aggodalmuknak az elmúlt év folyamán a hatékony versenypolitika kidolgozásának útjában álló nehézségekkel kapcsolatban. Monti és Joel Kline, az Egyesült Államok korábbi helyettes főügyésze egyaránt jelezte, hogy támogatják a nemzetközi versenypolitika fejlesztésére irányuló erőfeszítéseket. A jelenlegi kezdeményezést a részt vevő országok hatóságai fogják finanszírozni. A formális megalakulás ősszel várható.

Új fórum jön létre a nemzetközi versenypolitika megreformálására. A kezdeményezés az Európai Unió, az Egyesült Államok és fejlődő országok hatóságainak támogatásával fog megvalósulni. A fórum keretében a globalizáció és az új technológiák versenyszabályozást érintő kihívásaira kívánnak válaszokat adni. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.