BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz felülvizsgálat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Várhatóan tovább csúszik az önkormányzati finanszírozási reform előkészítése. Az átalakítás alapja a helyhatóságok feladat- és hatáskörének felülvizsgálata lenne, ám tavaly év végén befejeződött áttekintés ismét nem a várt eredményt hozta.

A belügyi tárca már az előző ciklusban is többször nekirugaszkodott a mintegy 3000, önkormányzatokhoz telepített feladat- és hatáskör áttekintésének. A próbálkozás azonban nem vezetett érdemi eredményre, a belügy illetékesei szerint elsősorban a többi szaktárca érdektelensége miatt. A finanszírozási reformnak azonban előfeltétele, hogy meghatározzák: a közszolgáltatások közül melyeket célszerű a helyi önkormányzatoknak végezni, melyeket kellene a nagyobb teljesítőképességű helyhatóságokhoz vagy önkormányzati társulásokhoz utalni, s melyeket lenne jobb átadni állami szerveknek vagy a nonprofit szférának, esetleg piaci alapra helyezni vagy megszüntetni.
Az Orbán-kormány programjának önkormányzati fejezete is kiemelten foglalkozott a helyhatóságok finanszírozásának felülvizsgálatával. A Belügyminisztérium (BM) koordinálásával ismét megkezdődött a munka, de a vártnál jóval lassabban haladt. A kormány 1999. május 21-i határozata azonban jelezte, hogy a régóta húzódó ügyet nem akarják határozatlan ideig halogatni. A közigazgatás továbbfejlesztésének 1999--2000-re szóló kormányzati feladattervében is szerepel a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörének felülvizsgálata. A kormányhatározat szerint ennek alapján kellett előterjesztést benyújtani a finanszírozási rendszerre is. Az eredeti határidő 2000. március 31-e lett volna, de ezt időközben december 31-re módosították.
Az önkormányzatokhoz feladatokat telepítő szaktárcák közreműködése nélkül a felülvizsgálatot nem lehet elvégezni, így a BM arra kérte a minisztériumokat, hogy 1999. október 30-ig készítsenek értékelést a helyhatóságok által ellátott ágazati feladatokról és hatáskörökről, illetve tegyenek javaslatot a módosításokra. A minisztériumok egy része azonban a kért határidőre nem juttatta el véleményét a BM-be. A tárca ezután 2000 májusában kodifikációs bizottságot hozott létre, amelynek állandó tagjai a Belügy-, a Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a Jegyzők Országos Szövetsége és az önkormányzati érdekszövetségek képviselői voltak. A bizottság a minisztériumok képviselőivel együtt kiértékelte a tárcák önkormányzatokat érintő feladatait. A minisztériumok többségénél azonban még így sem születtek átfogóbb változásokat jelentő elképzelések.
A finanszírozás átalakításával kapcsolatos további belügyminisztériumi elképzelésekkel kapcsolatban Kontrát Károly, a tárca politikai államtitkára lapunk kérdésére legutóbbi sajtótájékoztatóján csak annyit mondott: készül a belügyi tárca beszámolója az elvégzett munkáról, amelynek megtárgyalása után a kormány dönt majd a továbbiakról.
Információink szerint várhatóan márciusban kerül a kabinet elé a közigazgatás-továbbfejlesztési feladatterv végrehajtásáról szóló összegzés, s akkor döntenek majd az új kétéves közigazgatás-fejlesztési feladattervről is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.