BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Reformhoz vezet a BSE-kór

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szarvasmarhakór (BSE) miatt szükségessé vált az egész alágazat piaci rendtartásának átdolgozása, ami végső soron elvezethet a közös mezőgazdasági politika (CAP) egészének megreformálásához. Az Európai Bizottság által elfogadott program két héten belül az agrárminiszterek elé kerülhet jóváhagyásra.

A szarvasmarha-tenyésztés finanszírozásának Franz Fischler agrárbiztos által javasolt átszervezését az tette szükségessé, hogy a pénzügyminiszterek által a hét elején jóváhagyott 971 millió euró összegű pótkeret is elégtelen lesz a kényszervágás és a támogató vásárlások finanszírozására. A meredeken eső -- és Németországban például már csak a korábbi szint felét elérő -- marhahúsfogyasztás miatt 1,2 millió, 30 hónaposnál idősebb szarvasmarha vágása válhat szükségessé.
A terv szerint a tagországok hatáskörébe utalnák, hogy a vágások által előállított 300 ezer tonna marhahúst megsemmisítik-e, vagy a kormányok költségére mélyhűtve tárolják, amíg a fogyasztásra való alkalmasság bizonyítható lesz. Az egész akciónak a pótlólagos költségeit 420 millió euróra becsülik, amire fedezetet legkorábban a jövő évi költségvetésben lehet teremteni, mert az idei a pénzügyminiszteri pótkeret dacára is elégtelen lenne.
A bizottság szerint 2002 végéig 1,14 milliárd euró összegű többletterhet jelenthet a szivacsos agyvelősorvadás következményeinek elhárítása. A jelenlegi középtávú, 2006-ig tartó agrárfinanszírozási terv lejártáig a kór miatti többletköltségek elérhetik a 2,4 milliárd eurót.
A terv néhány részletéről a bizottságon belül sem volt előzetes egyetértés. A költségvetési ügyekben illetékes főbiztos, Michaele Schreyer például azt kifogásolta, hogy a terv nem összpontosít a termelés visszafogására, emiatt pedig még évekig kell eladatlan húshegyek készletezését finanszírozni. Az agrártermelők európai szövetsége (COPA/COGECA) viszont azért minősítette elfogadhatatlannak a tervet, mert az a folyó támogatások terhére akar forrást teremteni a piactámogató intézkedésekhez, így tovább csökkenti a válság pénzügyi terheivel küszködő gazdák bevételeit.
A bizottság azzal védekezik, hogy csak középtávon tudja csökkenteni a kínálatot, mert ehhez előbb le kell faragnia a szubvenciókat. Egy további rendelkezés szerint a jelenlegi 2-ről 1,8-re szállítanák le a hektáronkénti átlagos szarvasmarhaszámot, és az is felmerült, hogy a hizlalás korai stádiumában vagy annak előtte szállíttatják a vágóhídra a marhákat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.