BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordalacsony brit inflációs ráta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Soha nem volt még olyan alacsony a maginfláció Nagy-Britanniában, mint az előző hónapban. Az eurózóna által használt harmonizált fogyasztói árindex azt mutatja, hogy az egész unióban itt volt a legalacsonyabb a januári árszínvonal-emelkedés. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, szakértők szerint elsősorban a brit termelékenységi mutatókon szükséges javítani.

A brit statisztikai hivatal szerint leginkább az üzemanyag- és olajárak csökkenésének köszönhető, hogy 1976 óta -- vagyis amióta csak figyelik az árszínvonal alakulását --, most először mérséklődött a havi maginflációs adat 1,8 százalékra. A csökkenés az előrejelzéseknél is lényegesen jelentősebb, így igazolja a jegybank múlt heti kamatláb-leszállító intézkedését -- írja a Reuters.
A maginfláció 22 hónapja megszakítás nélkül marad alatta a 2,5 százalékos jegybanki célkitűzésnek. Nem kizárt, hogy hamarosan a 1,5 százalékos szint alá esik, ami a hírügynökség szerint már magyarázkodásra kényszerítené Sir Edward George jegybankelnököt.
A minden terméket magában foglaló, 2,7 százalékos kiskereskedelmi árindex 2000 márciusa óta a legalacsonyabb. A szolgáltatások árszínvonal-alakulását jelző index három éve nem volt ilyen alacsony. A 2,9 százalékos adat azonban magasabb az átlagnál, így alapot ad a jegybanki aggodalomnak, amely szerint az árupiaccal ellentétben a szolgáltatások piacán még mindig érzékelhető inflációs nyomás.
Míg Nagy-Britannia az árstabilitás területén EU-első, a termelékenységben versenytársai mögött jóval lemaradva kullog. Steve Byers kereskedelmi miniszter szerint ennek főbb oka az alacsony oktatási színvonal, a lakosság átlagos írás-olvasási, illetve számolási készségének az elégtelensége, valamint a túlságosan óvatos üzleti kultúra. Byers erről egy termelékenységet növelő új kormányzati program elindításának terve kapcsán beszélt.

Soha nem volt még olyan alacsony a maginfláció Nagy-Britanniában, mint az előző hónapban. Az eurózóna által használt harmonizált fogyasztói árindex azt mutatja, hogy az egész unióban itt volt a legalacsonyabb a januári árszínvonal-emelkedés. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, szakértők szerint elsősorban a brit termelékenységi mutatókon szükséges javítani. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.