Törvényt sértő közüzemi szolgáltatók
A nagy közüzemi szolgáltatók -- gyakran önkormányzati tulajdonosaikkal jóváhagyatva -- megpróbálnak a társasházakkal, illetve közös képviselőikkel kötni szolgáltatási szerződéseket -- állítja az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE). E cégek számára ez olcsóbb és kényelmesebb, mint ha a lakókkal szerződnének, ám a közös képviselők többnyire nem tudják, hogy így a nem fizetők tartozásait a többi lakóra háríthatják, például a közös költség megemelésével.
Erről, vagyis az egyetemleges szolgáltatói felelősség elvéről tanácskozott az OFE energia-, közmű- és közüzemi szakértői bizottsága februári ülésén. A fórumon különösen rossz példával szolgált a sok tízezer lakást ellátó Fővárosi Távfűtő Művek. A Főtáv ugyan tulajdonosával, a fővárossal jóváhagyatta fogyasztói szerződéseiben az egyetemleges felelősség elvének alkalmazását, de ez az OFE szakértői szerint ellentmond a törvénynek.
Amíg a berendezések csak a lakóházak hőfogyasztásának mérését teszik lehetővé, addig a társaság csak a házzal, és nem az egyes lakókkal szerződik. Ám ez független a díj fizetésétől -- mutatott rá lapunknak nyilatkozva Sturdik Miklós, a Főtáv Rt. szóvivője. A számlát ugyanis épületrészenként is lehet rendezni, azaz a ház arányosan szétosztja a költségeket.
Ha a társasház lakói nem tudnak megegyezni, az önkormányzat rendelete szerint a szolgáltató légköbméter alapján osztja fel a hődíjat. Ha a társasház mégis közös számlát kér, a lakóközösség ugyan kifizeti azt, de a nem fizetőktől követelhetik tartozásukat. A Főtáv Rt. cáfolja, hogy szerződéseiben érvényesíti az egyetemleges felelősség elvét, hiszen a közös fizetés nem azt jelenti.
Az OFE szerint a szolgáltatóknak sokkal könnyebb, hogy a nem fizető fogyasztók adósságát pereskedés helyett másokon hajtják be. Egyébként az EU-ban régóta a lakások fogyasztásainak egyedi mérését alkalmazzák.
Miközben az említett szerződéstípus fölösleges pénzpocsékolássá változtatja a lakások melegvíz-fogyasztásának vízórás mérését, egyben nagymértékű burkolt áremeléshez is vezet.
Az OFE szerint általános és súlyos szemléleti probléma rejlik az effajta szolgáltatói magatartás mögött. Sajnálatos, hogy ez a szemléletmód még terjed is, például a Fővárosi Csatornázási Művek gyakorlatában. A probléma az, hogy nem egyenrangú üzleti partnerként kezelik a magyarországi közüzemi szolgáltatók a fogyasztókat, amire néhány jogszabály is módot ad nekik.


