BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az érintettek még tárgyalnának

Tegnap szavazott a parlament a munka törvénykönyve (Mtk.) módosításához benyújtott mintegy 160 módosító indítványról. A munkaidő-szervezés kérdésében továbbra is éles az ellentét a szakszervezetek és munkaadók, illetve a kormánypárt és az ellenzék között. A szavazás lapzártánk után fejeződött be.

Három hét múlva kerül pont kerül a munka törvénykönyve módosítása kapcsán hónapok óta zajló vita végére. A parlamentben ugyanis április közepén lesz e törvény zárószavazása. Továbbra is élesen eltérnek a vélemények a munkaidő szervezésével kapcsolatos kormányzati javaslatokról. A szakszervezetek hónapok óta azt próbálják elérni, hogy a kormány e passzust vonja vissza, ám ez ellen a munkáltatók tiltakoznak. A kormányzat egyelőre nem mutat hajlandóságot e rész visszavonására, bár a jogi lehetőség ehhez meglenne. A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége és az Európai Szakszervezeti Szövetség támogatja a magyar érdekképviseleteknek a munka törvénykönyvével kapcsolatos törekvéseit.
Borsik János, az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkavállalói oldalának soros elnöke szerint a következő három hétben lenne értelme további egyeztetésnek. Igaz, hogy ehhez szükség lenne a kormányzat határozott szándékára is. A szakszervezetek úgy látják, ha a kormányzati szándék meglenne, akkor a munkaadók is leülnének tárgyalni.
Dávid Ferenc, a munkaadók szóvivője szerint is mindenképpen érdemes lenne tárgyalni, ám a munkáltatók a módosítócsomag kilencedik, a munkaidő-szervezéssel foglalkozó részének visszavonásával már nem kívánnak foglalkozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.