BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősít a válságmegelőzés terén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a pénzügyi válságok hatékonyabb előrejelzésére nemzetközi tőkepiaci osztály néven új szervezeti egységet hoz létre. Az osztály a fejlődő országok értékpapír- és valutapiacait elemzi majd, és a veszélyek korai felismerésén túl a válságok megelőzésében is segítséget nyújt.

Horst Köhler, az IMF igazgatója egy tavaly októberben felállított külső szakértői csoport javaslata nyomán döntött az új osztály létrehozásáról -- tudósít a New York Times News Service. Az osztály munkatársai három, eddig is létező osztály dolgozói közül kerülnek majd ki, akik az eddig szétszórtan végzett adatgyűjtés és -elemzés összehangolását fogják végezni. Vezetőjének személyéről Köhler még nem döntött.
Az 1994-es mexikói, de még inkább az 1997-ben Thaiföldről indult, majd Brazíliát és Oroszországot is elérő ázsiai válság óta az IMF elégtelen előrejelző képessége állandó kritika tárgya. A kritikák részbeni jogosságát a minap Köhler is elismerte. A mexikói válság az IMF-vezér szerint is előre jelezhető lett volna, ám a jelenlegi török krízissel kapcsolatban nem osztja ezt a véleményt. Az új osztályról elmondta, hogy az "a nemzetközi pénzügyi architektúra megszilárdítását célzó erőfeszítések létfontosságú eleme".
Az IMF válságmegelőző szerepének erősítését elsősorban a mentőakciók költségeinek oroszlánrészét fedező Egyesült Államok szorgalmazta. A valutaalap és az amerikai kongresszus vitái nyomán már történtek reformlépések: az IMF megemelte kamatlábait, az általa helyesnek ítélt gazdaságpolitikát folytató országok azonban hitelt kaphatnak, hogy a máshol kitört válságok hatásait enyhítsék. Átláthatóbbá tették az alap működését, és szigorúbban ellenőrzik, hogy az országok mire használják fel az IMF-pénzeket -- emlékeztet a Reuters.
Az új osztály vezetőjének bizonyára lesznek nehéz döntései. Ha tevékenységét csendben próbálja végezni, akkor a piacokat készületlenül érő válság kirobbanása esetén azzal vádolhatják, hogy a veszélyre utaló jelek elkerülték a figyelmét. Ha azonban nyilvánosságot ad aggodalmainak, a befektetők riasztásával éppen az elkerülni kívánt válság súlyosbodását okozhatja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.