BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felgyorsulhat a CAP reformja

Miközben Európában és most már Ázsiában is egyre újabb és újabb intézkedésekkel próbálják elejét venni a száj- és körömfájás terjedésének, az állatjárványok felgyorsíthatják az Európai Unió közös mezőgazdasági politikájának (CAP) régóta halogatott reformját. A tagjelöltek ugyanakkor növekvő aggodalommal figyelik a válság várható pénzügyi hatásait.

A száj- és körömfájás minden bizonnyal már továbbterjedt Nagy-Britanniából, amit az is jelez, hogy Franciaország kéthetes kiviteli tilalmat rendelt el a járvány által veszélyeztetett patásokra és azok húsára. A védekező országok sorába Japán és Dél-Korea is belépett, ahol húsbeviteli tilalmat rendeltek a gyanúsnak minősített nyugat-európai államokból. Magyarországon újabb szigorításokat foganatosítottak, a Ferihegyi repülőtéren például fertőtlenítőszőnyegen kell áthaladni az utasoknak.
A pánik ugyanakkor lökést adhat a CAP átalakítását célzó uniós erőfeszítéseknek. Lapértesülés szerint például felére csökkenhet a kis- és közepes méretű agrártermelőknek az EU-kasszából juttatott közvetlen támogatás mértéke.
Eközben európai bizottsági tisztviselők ismételten fogadkoznak: az új EU-tagok felvételét az emelkedő közösségi agrárkiadások nem veszélyeztetik. A tagjelöltek azonban növekvő aggodalommal figyelik, hogy az egyébként is behatárolt közös agrárköltségvetés számára egy idő után kezelhetetlenné válhatnak a marhaválság, illetve a száj- és körömfájás pénzügyi hatásai.
Amennyiben az EU-agrárminiszterek állandósítják az állatállomány tesztelésével kapcsolatos követelményeket, az elvárás ezzel az "agráracquis" részévé válik majd, ami egyúttal újabb megkerülhetetlen tételként jelenik majd meg a csatlakozási tárgyalásokon is. Az ily módon intézményesülő elvárás teljesítésének finanszírozása már teljes egészében a taggá váló országot sújtja majd, h csak az EU-n belül nem alakítanak ki ettől eltérő gyakorlatot.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.