Őszre készül el az uniós agrárálláspont

Bizottsági körökben hangsúlyozzák, hogy rendkívül feszes tempót feltételez, ha 2002-re be akarják fejezni a tárgyalásokat, ám a maguk részéről meghatározó vezérfonalnak tekintik a mindezt célul kitűző, tavaly elfogadott bővítési stratégiai papírt.
Még az idén ősszel az asztalra kerülhet az EU közös mezőgazdasági politikáját tárgyaló joganyagnak az állategészségüggyel, növényvédelemmel, állattartási feltételekkel foglalkozó fele -- erősítette meg a napokban Rudolf Mögele, az Európai Bizottság agrár-főigazgatóságának bővítési kérdésekért felelős főosztályvezetője. Egyúttal elutasította azt a megközelítést, amelyik viszonylag csekély haladást lát csak ebben, és emlékeztetett, hogy a mintegy 40 ezer oldalnyi "agráracquis" döntő részét éppen ezek a kérdések teszik ki, miként a tagjelöltek által jelzett átmeneti mentességi kérelmek is elsősorban itt merültek fel. A bizottság mindenesetre arra készül, hogy már a nyár elejére átadja a soros elnökségnek a testület javaslatát a mindezekre válaszul születő EU-álláspontra. Utóbbi -- a tagországok közötti egyeztetés lezárultával -- őszre készülhet el.
Mögele szerint abban aligha lesz változás, hogy az agrárfejezet további részeit, a bizottsági tárgyalási "útitervben" lefektetett menetrendet követve, csupán jövőre tűzik majd napirendre. Ennek kapcsán bizottsági körökben -- ha hivatalosan nem is, ám közvetve -- elismerik, hogy a végleges közösségi álláspont megszületése aligha valószínű a májusi franciaországi választás előtt. Erről kell majd uniós részről színt vallani a fontosabb termékcsoportokra vonatkozó kvóták, valamint a farmereknek juttatandó közvetlen kifizetések kérdésében.
A kvóták kapcsán bizottsági részről is belátják, hogy voltaképpen mindmáig nem sikerült ennek meghatározásához olyan bázist találni, ami minden szempontból objektívnek és elfogadhatónak tekinthető. "Különösen a tej- és a cukorszektorban viszonylag gyengék a jelenlegi referenciák" -- ismerte el Dirk Arhen, az agrár-főigazgatóság igazgatója, és utalt arra, hogy Brüsszelben is tudják: a szarvasmarha-állomány a jelöltek többségénél a 90-es években aránytalanul nagy mértékben visszaesett. Az agrár-főigazgatóság tavaly év végén készült elemzése ennek kapcsán mintegy 2,3 milliós csökkenést állapított meg a tíz tagjelölt tejelő tehénállományában 1992 és 2000 között (10 millióról 7,7 millió darab állatra).
Szerinte továbbra sem egyértelmű tehát azonban, hogy pontosan milyen adatokhoz nyúljanak vissza. A tagjelöltek által hangoztatott nyolcvanas évekbeli statisztikákat Brüsszelben nem szívesen tekintik mérvadónak: részint nem feltétlen tartják megbízhatóaknak őket, de főként úgy vélik, hogy azok még egy a mostanival összevethetetlen helyzetet tükröztek. "Az akkori állományok, teljesítmények nem a piaci igények, hanem a tervgazdálkodás előírásai alapján születtek. A legtöbb esetben még az érintett országok szakemberei is elismerik, hogy piaci alapon ugyanezeket az eredményeket aligha fogják még egyszer elérni" -- mutatott rá Arhen, aki szerint mindez viszont azt is jelenti, hogy mivel jövőbeli becslésekre sem lehet hagyatkozni, ezért igazából "nem létezik egyértelmű referenciaidő" a jelöltekre vonatkoztatható kvóták meghatározására. Azaz ez ügyben jó eséllyel csak a tárgyalások végjátékában, a politikai szinten folyó viták nyomán születhet majd valamilyen döntés -- tette hozzá.
Hasonló a helyzet a közvetlen kifizetések kérdésében is. Emlékezetes, hogy két éve Berlinben az EU állam- és kormányfői 2006 végéig nem terveztek be forrásokat a kelet-európai farmereknek folyósítandó közvetlen támogatásokra, és bár formális közös álláspont ez ügyben eddig még EU-oldalon nem született, a csatlakozási tárgyalások kapcsán kezdetben mindenki arról beszélt, hogy a jelölt országok ilyen irányú igényei megalapozatlanok. Utóbbiak ugyanakkor egységesen vallják, hogy elfogadhatatlannak tartják a kétféle "agrártagságot", és a belépés pillanatától kezdve igényt tartanak a többi tagországnak is járó támogatási formákra.
Rudolf Mögele emlékeztetett, hogy az EU eredeti álláspontját főként két megfontolás motiválta: egyfelől az a felismerés, hogy a keleti agrárárak néhány évvel ezelőtt még erőteljesen elmaradtak az EU árszínvonalától, a taggá válás tehát már eleve plusznyereséget vetített előre az ottani gazdák számára. Legalább ennyire fontos érv volt ugyanakkor az is, hogy a kelet-európai agrárszektornak jelentős strukturális reformokon kell még átesnie, és a közvetlen támogatásokkal éppen az ebben való érdekeltséget tompítanák, a meglévő helyzetet konzerválnák. Az első szempont sok esetben ma már Mögele szerint sem áll, a másodikat azonban most is érvényesnek tartják. A lehetséges megoldási módokat tekintve mindenesetre úgy vélte, hogy mivel a csatlakozási megállapodás kölcsönös egyetértést feltételez, s mivel a két végletet -- a közvetlen támogatások teljes megtagadását, illetve azok azonnali teljes körű kiterjesztését -- a jelölt, illetve az EU aligha fogja elfogadni, ezért valami köztes megoldás valószínűsíthető. Ez éppen úgy lehet közvetlen kifizetések fokozatos mértékű bevezetése ("phasing in"), mint kezdetben csak bizonyos szektorokra való vonatkoztatása. A végső döntést ez ügyben, Mögele szerint is, a végjáték politikai vitái fogják csak meghozni.