Párizs kiviteli tilalmat rendelt el
Franciaországban -- a világ minden államára kiterjedő exporttilalom mellett -- a következő két hétre a határon belül is megtiltották mindenféle állatszállítmány útnak indítását. Ez a rendelkezés a marhán, a juhon, a kecskén és a sertésen kívül a lovakra is vonatkozik. A belföldi szállítási tilalom alól csak a vágóhidakra irányuló forgalom kivétel -- mondotta Jean Glavany mezőgazdasági miniszter hétfői sajtóértekezletén. A politikus szerint eddig csak a Nagy-Britanniából importált birkák kapcsán lehet gyanús esetekről beszámolni, tényleges száj- és körömfájás-megbetegedés Franciaországban nem történt.
A gyanúsnak tekintett kilenc közép- és nyugat-franciaországi állattartó telepet továbbra is zárlat, illetve megfigyelés alatt tartják. Egy állatfarmon, ahová korábban angol juhszállítmány érkezett, két szarvasmarhánál felmerült a megbetegedés gyanúja -- mondta Glavany. A miniszter azt is közölte, hogy hamarosan ismertetik az intézkedés által érintett gazdálkodók kártalanításáról szóló eljárást. A tervek szerint egy juh kényszervágása után 500, egy szarvasmarháért 5000 frank kárpótlást kaphat a gazdálkodó az államtól.
Nagy-Britanniában közben legalább 69 állattartó telepen mutatták ki a száj és körömfájás-fertőzést, és az országban sokfelé hatalmas máglyákon égetik az elpusztított -- összesen mintegy 67 ezer -- állat tetemeit. A húskereskedésekben az utóbbi napokban elfogytak a készletek, amelyeket gyorsított ütemű bevitellel próbálnak meg pótolni. Különösen erős kereslet mutatkozik a távoli Új-Zéland termékei iránt, de a kontinens feltételezetten fertőzésmentes körzeteiből is egymást érik a szállítmányok.
Az áruházakban már mutatkozó hiány enyhítésére a hét elején több mint 170 brit állattenyésztő telepről is útnak indulhattak a vágóhidakra az élőállat-szállítmányok. Az egyes gazdaságok vírusmentességének vélelméről a mezőgazdasági minisztérium ad ki rendkívüli igazolást, amelyek a kijelölt vágóhidakra szállításra jogosítanak fel. Az érintett vágóhidakat és a szállítmányozásban részt vevő teherautókat előzetesen fertőtlenítették.
A fertőzés gyanújával érintett Belgium és Dánia kapcsán nem érkeztek jelentések a járvány tényét megerősítő vizsgálati eredményekről. Térségünkben Horvátország és Szlovénia is betiltotta a patás állatok importját, valamint, hogy ilyen állatokat, illetve ezek húsát a területén átszállítsák. Japán és Dél-Korea a fertőzés -- vagy annak gyanúja -- által érintett európai országokból leállította a patás állatok húsának bevitelét.


