Romló német növekedési kilátások
A német bankszövetség (BdB) 2,2, a DIW és az IfW gazdasági kutatóintézetek 2,1 százalékos gazdasági növekedést várnak az idén Németországban -- tudósít a Reuters. Az Ifo ugyan egyelőre nem mérsékelte korábbi becslését, de még az általa előre jelzett 2,4 százalékos növekedés is elmarad az eurózóna egészétől várt 2,6 százaléktól. A kormány mindezek ellenére egyelőre ragaszkodik a 2,6-2,75 százalékos becsléshez.
A BdB szerint a növekedés lassulásáért -- tavaly még 3 százalékkal nőtt a német GDP -- nem kis részben az építőipar továbbra is gyenge teljesítménye tehető felelőssé. Míg az eurózóna többi országában az építőipar erőteljesen hozzájárul a növekedéshez, Németország keleti felében az iparág még mindig nem lábalt ki az egyesítéssel járó strukturális válságból.
A BdB kritikával illette a kormány munkaügyi reformjait is, amelyek szerinte csak tovább növelik a foglalkoztatás költségeit, és túlzott mértékű szabályozással terhelik a vállalatokat. Az IfW dicsérte viszont Hans Eichel pénzügyminiszter 45 milliárd márkás (a GDP 1,1 százalékát jelentő) adócsökkentési csomagját, amely különösen a szűkülő exportlehetőségek körülményei között járulhat hozzá számottevő mértékben a növekedéshez. Az export tavaly 1 százalékponttal lendített a növekedés ütemén, az idén azonban az Egyesült Államok gazdaságának lassulása visszavetheti a kivitelt. Sőt, elemzők szerint Németország az idén nettó importőrré válhat.
Gerhard Schröder kancellár a borúlátó jóslatokra az "indokolatlan pesszimizmus" elleni figyelmeztetéssel reagált. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Japán gyengélkedésének fényében Németország "robusztus növekedést" mutat.


