A fővárosi tömegközlekedés fejlesztéséről szóló 250 milliárd forintos tervezet elkészültét a Gazdasági Tanács hétfői ülésén jelentették be. Ez a központi régió infrastruktúra-fejlesztését tartalmazza -- mondta a Világgazdaságnak Fónagy János közlekedési miniszter. Mint ismeretes, a tanács ülésén Orbán Viktor miniszterelnök is kiemelte: a Fidesznek kidolgozott elképzelése van az ügyről.
A közlekedési miniszter kifejtette: az elképzelések része egyebek között az elővárosi vasúthálózat fejlesztése, a bevezető, illetve gyorsforgalmi utak építése, s csatlakoztatásuk a fővárosi forgalomhoz. Szerepel a tervben a Déli és a Nyugati pályaudvar sorsának felülvizsgálata, ehhez kapcsolódva a ferihegyi vasút. A javaslat foglalkozik a régóta napirenden lévő Budapesti Közlekedési Szövetséggel (BKSZ), az északi Duna-híd megépítésével, illetve a dunai hajózással.
A miniszter elmondta: a tervezet egyes elemei különböző készültségi fokban vannak. Az autópálya-csatlakozásokról konkrét tervek születtek, a Nyugati pályaudvar és Ferihegy közötti vasútról tanulmány készült, a BKSZ pedig az idén beindulhat az egységes utazási jeggyel.
Lapunk érdeklődére Manninger Jenő, a közlekedési minisztérium politikai államtitkára a tárca sajtóirodáján keresztül megerősítette, hogy az elképzelések között szerepel a 2-es metró meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig, illetve az 1-es villamos átvezetése a Lágymányosi hídon Budára.
Az elmúlt három évben a kormányzat az említett fejlesztések többségéről nem is egyeztetett a fővárossal, néhány kérdésben pedig gyökeresen eltérőek az álláspontok -- jelentette ki lapunknak Vajda Pál főpolgármester-helyettes. Számos tanulmány kimutatta például, hogy a 2-es metró meghosszabbítása indokolatlanul drága lenne ahhoz képest, hogy a tervezett 4-es metró utasainak csupán egyharmada venné igénybe. A főpolgármester-helyettes választási propagandafogásnak minősítette a kormányzati bejelentést. Szerinte az említett elképzelések egy részéről az állam nem is dönthet fővárosi jóváhagyás nélkül. Több beruházás viszont -- például a Ferihegyi repülőtér bővítése -- nem tekinthető fővárosi fejlesztésnek. Budapesten mintegy 1000 milliárd forintra lenne szükség az infrastrukrúra fejlesztéséhez, de a kormány az együttműködés leghalványabb jelét nem mutatja, inkább akadályozza a fővárost -- fejtette ki Vajda Pál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.