BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A terméktanács folytatná a tejakciót

A tejfelvásárlási irányár és az ahhoz nyújtott állami minőségi támogatás növelésével teremtené meg az FVM az iskolatejprogram folytatásának pénzügyi fedezetét. Az akcióra a forrásokat úgy gyűjtenék össze, hogy a termelők és a feldolgozók 1,6 milliárd forinttal növelnék befizetéseiket a terméktanács intervenciós kasszájába.

Mintegy 1,6 milliárd forintos plusztámogatásból a Tej Terméktanács folytathatná az FVM által nemrég leállított iskolatejprogramot -- tudta meg lapunk. A többletpénzhez a terméktanács az agrártárca segítségével jutna hozzá. Ennek érdekében a minisztérium egyrészt literenkénti 72,70-ről 73,50 forintra emelné az úgynevezett extra minőségű tej felvásárlási irányárát. Ez azt jelentené, hogy a gazdálkodók a felvásárlóktól literenként 80 fillérrel többet kapnának a megtermelt tejért.
Az FVM a növeléshez máris módosítaná a tejágazat irányáras szabályozásáról szóló, nemrég megjelent rendeletét. Egyúttal változna az a tárcarendelet is, amely az irányárhoz nyújtott, árkiegészítő minőségi támogatás mértékét határozza meg. Ez utóbbi a mai literenkénti 4,70-ről 6,30 forintra emelkedne. A támogatást a feldolgozók vehetik igénybe, ha az irányárat megfizetik a gazdáknak. Így a gyártóknál az eddiginél 80 fillérrel több szubvenció maradna akkor is, ha a megnövelt, 73,50 forintos árat adnák a termelőknek.
Az összességében 1,60 forintos literenkénti állami többlettámogatással mintegy 1,6 milliárd forintos pluszpénzhez juttatná a tejágazatot az FVM 2001-ben. E forrást azonban a mai elképzelések szerint a termelőknek és a feldolgozóknak be kellene fizetniük a terméktanács úgynevezett intervenciós kasszájába. E kötelezettség -- amelyet a szervezet küldöttgyűlésének kellene jóváhagynia -- 80-80 filléres többletet jelentene a mai, 2,5-2,5 forintos (különböző piacszabályozási célokat szolgáló) ágazati hozzájáruláshoz képest.
A terméktanács az 1,6 milliárdos pluszpénzből -- az eddig is részt vett önkormányzatokkal közösen -- az FVM által egy hete leállított iskolatej-akciót folytatná. Mint ismert, a programot Vonza András agrárminiszter azért "nyilvánította lezártnak", mert az Állami Számvevőszék (ÁSZ) előzőleg nem talált jogszabályi alapot az akció fenntartásához. Kiderült, hogy a tárca e projektjét törvénytelenül finanszírozta úgynevezett piacra jutási forrásaiból közbeszerzési eljárás nélkül.
A mostani változtatással ugyanakkor szakértők szerint -- a törvényesség helyreállításának jegyében -- annyi történne, hogy az FVM nem közvetlenül, hanem indirekt módon a terméktanács közbeiktatásával adna pénzeket a programhoz. Így azonban a minisztérium továbbra is egy nem hatékony szociális akciót támogatna a versenyszférának szánt forrásokból, és csökkentené az egyéb ágazati beavatkozásokra felhasználható forrásmennyiséget. Ezért a nemes célt szolgáló ügyet a kormány koordinációja mellett több tárca részvételével, más finanszírozási módszerrel kellene folytatni és bővíteni -- állítják szakértők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.