Az egész argentin gazdaság dollarizálását -- legalábbis egy időre -- visszavetné, ha az euró tényleges szerephez jutna az argentin pezó stabilizálását célzó valutáris mechanizmusban. A valutatanács néven ismert monetáris és árfolyam-szabályozó rend keretében az ország a saját pénznemében csak annyit tarthat forgalomban, mint amennyit valutatartalék -- pontosabban dollár -- formájában őriz.
A tíz évvel ezelőtt bevezetett, új valutamenedzselési technika óta 1:1 arányú, kötött árfolyam szerint alkalmazzák fizetőeszközként az argentin pezót. A lépéssel Buenos Aires ugyan mentesült mindenféle devalvációs problémától, a kamatpolitika azonban ezáltal az USA jegybanki szervezete, a Federal Reserve System hatáskörébe került. Az előző elnök, Carlos Menem a nemzeti valuta teljes feladását és a dollár használatának kizárólagossá tételét indítványozta.
Az új rendszer bevezetését követő négy évben a latin-amerikai állam kiugróan magas gazdasági növekedést tudott produkálni, a látványos fejlődés azonban lelassult, sőt az utóbbi három évben magát makacsul tartó recesszióba ment át. Ennek egyik okát utóbb abban jelölték meg, hogy a pezó az USA-dollárral együtt értékelődött fel, mégpedig jelentős arányban, ami visszavetette az ország nemzetközi versenyképességét az Észak-Amerikán kívüli viszonylatokban. Ez a hátrány különösen súlyossá vált azt követően, hogy Brazília 1999 elején leértékelte saját valutáját.
A gazdasági miniszter terve szerint a jövőben a dollárt és az eurót -- jelenleg még nem specifikált súlyok szerint -- egyaránt figyelembe vennék a pezó értékének meghatározásánál. A tervezetet Cavallo még a héten benyújtaná az ottani törvényhozásnak, ahol az alsóházban kisebbségben van a kormány mögött álló balközép politikai tömörülés, a felsőházat pedig a peronisták uralják.
A tervezet olyan félelmeket váltott ki a lakosságban, hogy ismét kezdődik az infláció és a pezó folyamatos leértékelődése, a tőzsde pedig árfolyameséssel reagált a hírre. Emiatt a miniszter utólag kijelentette, hogy a terv csak akkor lépne életbe, ha helyreállna a dollár és az euró közötti paritás. Argentína kivitele 25 százalékban jut az EU-tagállamok piacaira.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.