Fogyasztásnövekedés várható
A héten újabb konjunktúramutatók látnak napvilágot. Holnap jelennek meg az idei év első kiskereskedelmi adatai, amelyek -- immár év eleji hagyományként -- rögtön két hónapot foglalnak össze. Tavaly összehasonlító áron két százalékkal növekedett a kiskereskedelmi forgalom volumene. A megtakarítási, illetve kereseti statisztika ismeretében arra lehet számítani, hogy az idén növekedni fog a fogyasztás. Ugyanakkor a kiskereskedelmi adatok meglehetősen rosszul mutatják a fogyasztás alakulását, ezért az elemzők csak korlátozottan veszik figyelembe a belső kereslet előrejelzésénél.
A működő gazdasági szervezetek számának idei alakulásáról szintén most jelennek meg adatok. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) negyedévente ad ki jelentést a különböző gazdálkodási formák arányáról, területi eloszlásáról. Az utolsó jelentés szerint tavaly 103 ezerrel gyarapodott a működő vállalkozások száma, amely így 928 ezerre nőtt.
Pénteken a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok látnak napvilágot. A KSH havonta becsüli a munkanéküliségi rátát, amely az év első két hónapjában növekedett. Ennek szezonális okai is lehetnek, ráadásul a becslés is nagy tévedési lehetőségeket tartalmaz. Éppen ezért a hivatal háromhavi átlagos munkanélküliségi mutatókat is közöl. A december--februári ráta 6 százalék volt, miközben februárban 6,3 százalékos volt a munkanélküliség. Az állástalanok számának növekedése esetleg a minimálbér-intézkedések számlájára is írható. Amennyiben ez így van, a márciusi munkanélküliség sem csökkent. Mindenesetre a kereseti statisztikában látványosan megmutatkozott a minimálbér-emelés hatása, ami arra utal, hogy a piac elfogadta az intézkedést.


