BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkurtított jóléti programok

Az amerikai elnök a korábban elhatározott, 1960 milliárd dolláros kiadási előirányzattal nyújtotta be a kongresszushoz a jövő évi költségvetés tervezetét. A kiadási előirányzatok visszafogása jegyében George W. Bush megkurtította elődjének számos kedvenc programját.

Az október 1-jén kezdődő, új pénzügyi évre vonatkozó tervben az elnök tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy a kiadásokat évente csak 4 százalékkal szabad növelni. A súlyos európai állat-egészségügyi problémák miatt lényegesen többet fordítanak például járványmegelőző intézkedésekre, illetve fokozott támogatást nyújtanak az immár negyedik éve nyomott árakkal küszködő farmereknek.
A takarékosság jegyében Bush felülbírálta a korábbi demokrata elnök százezer új rendőr felvételére vonatkozó tervét. Ugyancsak törölt néhány kiadási tételt, amellyel Bill Clinton a szegények és a betegbiztosítással nem rendelkezők ellátását szerette volna kiterjeszteni. Erre a célra Bush -- korábban megfogalmazott elveinek megfelelően -- olyan rendezést javasolt, hogy a dolgozókat kell támogatni saját egészségbiztosításuk megteremtésében, mégpedig oly módon, hogy annak díját levonhassák az adójukból.
A republikánus elnök által előterjesztett új költségvetési tervet máris több bírálat érte. A Reuters által idézett demokrata politikusok a javaslat súlyos fogyatékosságának tartják, hogy a főbb számok változatlanul Bush eredeti, 1600 milliárd dolláros, tíz évre szóló adócsökkentési programjának szellemében íródtak, jóllehet néhány napja a szenátusban egyezség jött létre az összeg 1200 milliárdra való csökkentéséről. A terv további hibájaként említik, hogy a masszív költségvetési többletekre vonatkozó korábbi előirányzatokból indul ki, annak ellenére is, hogy a gazdasági növekedés az utóbbi hónapokban közel nullára csökkent.
Ez utóbbi aggodalmakat eloszlatandó, a Fehér Ház közzétett egy előrejelzést, amely szerint a növekedés az év második felében várhatóan újraindul. Az elnöki gazdasági tanácsadók által készített prognózis szerint jelenleg még a keresletcsökkenés miatt felhalmozódott készletek "ledolgozása" folyik, és amint ez befejeződik, ismét növekedésnek indul a rendelésállomány. Emellett az utóbbi hónapokban enyhébbé vált monetáris szigor is erősíteni fogja a fellendülést -- hangoztatják az elnöki tanácsadók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.