A Balaton-törvény előírja az önkormányzatoknak a helyi rendezési tervek felülvizsgálatát, amelyet meg kell előznie a településfejlesztési koncepció újraalkotásának. A korábbi törvénytervezetekben források is szerepeltek a keletkező többletfeladatok finanszírozására, ám a végszavazásra elkoptak a kilátásba helyezett összegek -- mondta a Világgazdaságnak Zana András, a balatonalmádi polgármesteri hivatal építési osztályvezetője. A legfrissebb hírek szerint némi pályázati pénz csoroghat az önkormányzatok kasszájába, de nincs normatív támogatás, amire biztosan számíthatnának a Balaton-parti települések.
A törvény jellemzője az építéshatósági ügyekben megmutatkozó kettősség. Egyrészt tiltással, másrészt -- látszólagos -- engedményekkel találkozhatnak a hatóságok és az építkezők. Van lehetőség például a zártkertekben való építkezésre, de ezt olyan feltételekhez kötik, amelyek nem minden Balaton-parti településen illeszkednek a helyi adottságokhoz. Nem egyértelmű az az engedmény sem, amely szerint a már hetven százalékban beépített területeken nem kötelező a csatorna megépítése. Ahol ugyanis nincs meg a hetvenszázalékos beépítettség, ott gyakorlatilag építési tilalom van -- mutatott rá az osztályvezető. Balatonalmádi a csatornázást illetően viszonylag jól áll a környező településekhez képest. Ám még itt is több száz millió forintra lesz szükség, amíg teljesen kiépül a rendszer, s évek telhetnek el, míg a központi alapokból összejön a szükséges összeg.
Egyelőre átláthatatlan a kimenetele annak a törekvésnek is, amely a tópart belterületi részének legalább egyharmad részét szabadon megközelíthetővé kívánja tenni. Ehhez először minisztériumi tanulmánytervnek kell készülnie. Ezután következnek az önkormányzatok a helyi megoldásokkal. Balatonalmádi ebből a szempontból is szerencsés helyzetben van, de Balatonvilágoson vagy Balatonkenesén például igen sok magáningatlan található a parton, vagy annak közvetlen közelében. Hogy a területrendezéshez, illetve az esetleges kisajátításokhoz lesz-e elegendő pénzügyi forrás, még ugyancsak a jövő zenéje -- fejtette ki Zana András. Szerinte egy balatonalmádi nagyságú település esetében a közvetlen operatív feladatok végrehajtásához szükséges kiadások elérhetik a tízmilliós nagyságrendet, de a csatornázási kötelezettséggel együtt már százmilliókról is szó lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.