BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimálisan 77,6 milliárdos bevétel

Az ÁPV Rt. idei üzleti terve a vagyonkezelő hozzárendelt vagyonát illetően minimálisan 59 milliárd, optimális esetben pedig 77,6 milliárd forintos bevétellel számol -- jelentette be Faragó Csaba elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón. Ez utóbbi sem elegendő a költségvetési törvényben előírt 180 milliárdnyi kötelezettségek teljesítésére. A megoldásról tárgyalnak a Pénzügyminisztériummal.

Az ÁPV Rt. tervezett idei megszűnését figyelembe véve készült el a 2001. évi üzleti terv. Ez a tavalyihoz hasonlóan két változatot tartalmaz. A vagyonkezelő hozzárendelt vagyonát illetően minimálisan 59 milliárd, optimális eseten pedig 77,6 milliárd forintos bevétellel számol. Az összes ráfordítások összege pedig 57,56 milliárd forint.
Az idei feladatok ellátásához valamivel több mint 59 milliárd forint készpénzbevétel szükséges. Ebből mintegy 45,3 milliárd a tervezett privatizációs bevétel, és 5,6 milliárdot tesznek ki a vagyonkezelő tulajdonában lévő cégektől befolyó osztalékok. A bevételek többi része vagyonhasznosításból, tehát földhaszonbérleti és lízingdíjakból, kölcsönök visszafizetéséből és egyéb forrásokból származik. Az optimista tervváltozat 18,6 milliárd forinttal nagyobb bevétellel számol.
A 2001-re tervezett legnagyobb bevételt ígérő egyedi tranzakciók: a Budapest Bank Rt., a CD Hungary Rt., a Bábolna Rt. meglévő állami tulajdonrészének, illetve az Antenna Hungária Rt. tartós állami tulajdonrész feletti részvénycsomagjának értékesítése. A várható bevételek alakulását nemcsak a privatizációs szervezet küszöbönálló megszüntetése és az állami vagyonkezelés intézményrendszerének átalakítása befolyásolja, hanem a piac bizonytalanságai is.
Az ÁPV Rt. üzleti terve 2001-ben 57,6 milliárd forintos kiadást, ráfordítást tervez. A költségvetési törvény szerint az ÁPV Rt. összesen 50 milliárd forintot használhat fel a privatizációval és a vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetésekre, vagyontárgyak vásárlására és fejlesztési projektekre. Az üzleti célú befektetésekre 15 milliárdot biztosít a büdzsé.
Még az optimista bevételi terv sem biztosít azonban elegendő fedezetet ahhoz, hogy az ÁPV Rt. minden -- a költségvetési törvényben előírt -- kötelezettségének (osztalékkifizetés, privatizációs tartalék feltöltése, alacsony kamatozású államadósság feltöltése E-hitelből) eleget tudjon tenni. Az idei büdzsé az ÁPV Rt. kötelezettségeit 180 milliárdban határozta meg. Lapunk kérdésére válaszolva Faragó Csaba elmondta, hogy nem kezdeményezték a büdzsé módosítását, a megoldásról a Pénzügyminisztériummal tárgyalnak.
Újságírói kérdésekre reagálva az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy nem terveztek kárpótlásijegy-bevonást. A Richter-csomag értékesítésével sem kalkuláltak. Elképzelhető, hogy azt egy alapba helyeznék ki, és az osztalékát a tudomány támogatására fordítanák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.