BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

PM: 8,5 százalékos infláció

Az EU felé 8,5 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számolja ez évi prognózisait a Pénzügyminisztérium (PM) -- tudtuk meg. Varga Mihály miniszter szerint ugyanakkor a tárca egyelőre 7-9 százalékos sávot jelöl meg az éves átlagos áremelkedési ütemnek. Noha már egyetlen PM-tanulmány sem látja megvalósíthatónak, még mindig 5-7 százalék a hivatalos adat.

A Pénzügyminisztérium 8,5 százalékos éves átlagos inflációt prognosztizál az idén -- derül ki az EU számára készülő, "előcsatlakozási program" nevű dokumentumból. Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken ismerte el először, hogy nem tartható az inflációt jelenleg 5-7 százalékos sávba váró hivatalos prognózis. Konkrét számot azonban mindeddig nem említett. Tegnap azonban azt is elmondta, hogy jelenleg három lehetséges forgatókönyvet lát a tárca. Az optimista szcenárió 7-7,5, a közepes prognózis 8-8,5, a pesszimista pedig 8-9 százalékos éves átlagos áremelkedési szinttel számol -- közölte Varga a Nap-kelte tegnapi műsorában.
Mint emlékezetes, az idei költségvetést 6 százalékos éves átlagos inflációval tervezték, 5-7 százalékos sávot jelölve meg a lehetséges kimeneteleknek. Ezt elég hamar, még a költségvetés parlamenti megszavazása előtt túllépte a tárca. Nem publikusan ugyanis már novemberben 7,6 százalékos inflációval számoltak. Ám hivatalosan sokáig tartotta magát a költségvetési törvény mellékletében szereplő, 6 százalékos álláspont.
Varga még múlt héten is kiállt amellett, hogy a fogyasztói árak emelkedése bent maradhat az 5-7 százalékos sávban. Az év második felében jelentősen csökkenhet az árak emelkedése -- indokolta akkor álláspontját.
Ugyanakkor Járai Zsigmond jegybankelnök, volt pénzügyminiszter a múlt héten azt mondta, hogy csak decemberre várható 6-7 százalékos 12 havi inflációs mutató. Ebből pedig legalább 8,5 százalékos éves átlagos pénzromlás következik.
Noha ma már egyetlen PM-tanulmány sem látja megvalósíthatónak, még mindig 5-7 százalék a hivatalos adat. A pénzügyminiszter szerint holnap vizsgálja felül a gazdasági kabinet az inflációs folyamatokat.
A PM előrejelzésének első felülvizsgálata egyébként napra megegyezik a tavalyi forgatókönyvvel. 2000-ben is április 4-én látott először napvilágot a költségvetési törvényben szereplőtől eltérő minisztériumi infláció. Ezt 2000-ben még két korrekció követte.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.