A jövedéki ellenőrzések során az év első három hónapjában 400 ezer liter szabálytalanul előállított, vagy éppen hamisított bort koboztak el a vámosok -- tudtuk meg a VPOP jövedéki főosztályán. Ez többszöröse a tavalyi egész évi fogásnak. A jövedéki adó és az áfa kikerülésével piacra dobott sör lefoglalásával ugyancsak rekordot döntöttek a fináncok: mintegy 240 ezer hektolitert vettek zár alá. Ez az adat különösen akkor figyelemre méltó, ha tudjuk, hogy tavaly egész évben ennek negyede volt a fogás. Alkoholtermékekből az elkobzott mennyiség jóval nagyobb volt, mint egy évvel korábban, s emellett 30-nál több illegális pálinkafőzdére bukkantak a pénzügyőrök.
A jövedéki törvény lehetővé teszi, hogy a vámhatóság elkobozza azokat a járműveket, melyekkel a bűncselekményeket elkövették. Az első negyedévben 100 járművet foglaltak le, köztük IFA-teherautókat, kamionokat, kombájnokat, személyautókat. A pénzügyőrök tapasztalatai szerint ez az intézkedés igen érzékenyen érinti a csempészeket, s hatásos eszköznek bizonyul főképp az illegális üzemanyagimport visszaszorításában. Míg 2000-ben 480 ezer liter hamisított vagy csempészett ásványolajterméket koboztak el, addig az idei első három hónapban alig több mint 26 ezer litert, töredékét a tavalyi negyedéves adatnak.
A cigaretta illegális behozatala továbbra is virágzó üzletág, ám az erre a területre koncentrált ellenőrzéseknek köszönhetően egyre eredményesebbek a felderítők. Az év első negyedében 44 millió szál cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök, 2000-ben az egész évi fogás 76 millió szál volt.
Az év első három hónapjában több mint 30 ezer ellenőrzést végeztek a vámosok, hogy kiderítsék, mennyire veszik komolyan a termelők, a kereskedők a jövedéki szabályokat. Vizsgálódtak a boltokban, a piacokon és a köztereken, átnéztek járműveket, figyelemmel kísérték az export-import forgalmat. A feltárt szabálytalanságok értéke megközelítette a 150 millió forintot. Jogerősen 1,7 milliárd forint jövedéki bírságot szabtak ki. Tavaly az egész évben ennek kétszeresét. Az adóbírság a negyedév során 124 milliót tett ki, 2000-ben összesen 395 millióra rúgott ez a büntetési tétel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.