BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számon kérik a hibák számának csökkentését

Több mint húsz pénzügyi visszaélésre derített fényt az Európai Parlament (EP) a közösség 1999-es gazdálkodása kapcsán. A költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót ugyan nagy többséggel elfogadták az eurohonatyák, ám 2003-ig számviteli gyakorlatának átláthatóbbá tételére kötelezték az unió végrehajtó szervét.

Mintegy 650 millió forintnak megfelelő összeget fordítottak 1999-ben a washingtoni EU-misszió épületének felújítására (ez egy kerti fal építését, a konyha felújítását és a termeszek kiirtását foglalta magába), ami több mint négyszerese volt az épület vételárának -- derül ki a jelentésből. Az építkezés ideje alatt havonta több mint ötmillió forintot költöttek a képviselet személyzetének szállodai elhelyezésére.
A Freddy Blak dán szocialista képviselő nevével fémjelzett dokumentum ezen túlmenően egy sor visszaélésre, illetve szakszerűtlen pénzfelhasználásra derített fényt. A listán szerepel például bizonyos latin-amerikai támogatások nem megfelelő kezelése és az afrikai segélyiroda tagjainak indokolatlanul extravagáns utazási költekezése is -- írja a Sunday Times. A felsorolt esetek nagy részét illetően már vizsgálatot kezdett az uniós pénzügyi visszaélések felderítését végző testület, az Olaf.
Ezzel együtt a strasbourgi képviselőház 455:51 arányban, 23 tartózkodással áldását adta az 1999-es költségvetés végrehajtását áttekintő jelentésre. Összességében ugyanis dicséretesnek tartották a Romano Prodi által vezetett Európai Bizottságnak a közösségi gazdálkodás javítását célzó erőfeszítéseit. Az előző, Jacques Santer vezette testület 1999-ben éppen az 1996-os költségvetés végrehajtását taglaló jelentés kapcsán, a súlyos pénzügyi visszaélések miatt volt kénytelen lemondani -- emlékeztet a brit lap.
Michaele Schreyer költségvetési biztos az Agence Europe szerint megelégedését fejezte ki az EP támogatása láttán. Kevésbé szolgáltak azonban örömére a Blak-jelentéshez fűzött fenntartások és figyelmeztetések. Az EP egyebek közt a költségvetési szakbizottság és az Olaf közötti információáramlás szabályainak és a bizottság számviteli gyakorlatának világosabbá tételét szorgalmazza.
Külön jelentés foglalkozik a pénzügyi műveletekben előforduló hibák számának csökkentésével; erre vonatkozóan Brüsszelnek 2001 októberéig kell akciótervet kidolgoznia. Schreyer a megfogalmazott határidőket tarthatatlannak nevezte, és rámutatott: a visszaélések és szabálytalanságok nagy részéért a közösségi büdzsé négyötödét kezelő tagállamok a felelősek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.