BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ütemet vált az építőipar

A folytatódó konjunktúra, a nagy állami beruházások belépése és a tavalyinál jóval több új lakás piacra kerülése jelzi, hogy talpra állóban van a magyar építőipar -- mondta lapunknak több iparági elemző, illetve vállalatvezető annak kapcsán, hogy tegnap nyilvánosságra kerültek a legfrissebb adatok. A lapunk által rendezett konferencián bankvezetők további szabályozási enyhítést sürgettek a kormány részéről, és csökkenő vállalkozói hitelkamatokat ígértek.

Gyorsulóban van a magyar építőipar növekedési üteme, egyes elemei az idén volumenben és földrajzi megoszlásban is kiterjedtebbé váltak a tavalyi és főleg a tavalyelőtti állapotokhoz képest -- mondta lapunknak több ágazati szakértő, vállalati és pénzintézeti vezető.
Az ütemváltás mögött részben a nagy állami infrastrukturális beruházások megjelenése áll, de élénkítőleg hatnak a továbbra is milliárdos értékekben folytatódó kereskedelmi ingatlanfejlesztések (bevásárlóközpontok, bérirodák, logisztikai bázisok, ipari parkok) és a főleg a fővárosra és az agglomerációra összpontosító lakásépítési boom.
A Világgazdaság által rendezett L, mint lakás című nyilvános fórumon több pénzintézeti vezető viszont figyelmeztetett: a kormányzat nem tesz eleget a szabályozási feltételek enyhítése és egyértelművé tétele érdekében. Több ingatlanfejlesztő és -forgalmazó ugyanakkor azt ecsetelte, hogy a vállalkozói terhek mérséklését sokkal gyorsabban kellene megtenni. Beszámolójukból kiderült: a fővárosban és környékén gomba módra szaporodnak a lakópark-építkezések, amik mellett előbb-utóbb infrastrukturális fejlesztések is megindulnak, s ez újabb lökést ad az építőiparnak.
Tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mérése szerint az építőipari termelés 5,8 százalékkal haladta meg az 1999-es teljesítményt. Az 1997-ben kezdődött ágazati konjunktúra óta ez volt a legkisebb növekedési érték. A viszonylag alacsony szám oka elsősorban a decemberi teljesítménynek volt köszönhető.
A konjunktúra folytatódását ígéri a rendelésállományok alakulása is. Július óta a rendelésállomány minden hónapban 20-30 százalékkal haladja meg az előző év azonos hónapjában regisztráltat. A szerződésállomány novemberben már 34, decemberben 48 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezek az elmúlt két év legnagyobb értékei. Az új szerződések is növekedésnek indultak.
Az idei adatok arra utalnak, hogy a bővülés üteme még nőhet is. A tegnap megjelent februári statisztikák minden várakozást felülmúló gyors növekedést mutatnak. Az év második hónapjában az építőipari termelés volumene -- a korrigált adatok alapján -- 14,7 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti teljesítményt. A megrendelések még a tavalyinál is kedvezőbben alakulnak, az esztendő első két hónapjában több mint másfélszer akkora volt az ágazat szerződésállománya, mint 2000 hasonló időszakában.
A piacélénkülés tükröződik az építőipari cégek rendelésállományában is. Tavaly az építőipari vállalkozások 25,7 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint az előző évben. A szerződésállomány az útépítési megállapodásoknak köszönhetően júliustól jelentősen (22--48 százalékkal) emelkedett 1999 azonos időszakához képest. Átrendeződés figyelhető meg az ágazat növekedésének területi megoszlásában is. Az építőipari termelés csaknem minden megyében növekedett, a legnagyobb mértékben a dél-alföldi (10 százalék) és az észak-magyarországi régióban (8 százalék), de az átlagot meghaladó volt a termelésbővülés az észak-alföldi cégeknél is. Az év végén már a dél-dunántúli térségben is élénkülést regisztrált a KSH, visszaesés egyedül a Közép-Dunántúlon következett be.
A további piaci bővülésben bízva nemcsak az építőipari cégek, hanem az építőanyag-gyártók és -kereskedők is növelik kapacitásaikat. A piacvezető Wienerberger Téglaipari Rt. zöldmezős beruházásként Tiszavasváriban szándékozik új téglagyárat építeni, Ócsán pedig egy panelfödémgyárat hoznak tető alá. Azonkívül a társaság két téglagyárában is kapacitásbővítő fejlesztést hajt végre. Két év alatt mintegy tízmilliárd forintot fordít a cég beruházásra. A Ceglédi úti Fészek helyén új áruházat épít a Raab Karcher Tüzép, melynek árukészletét közel háromszorosára növelik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.