A miniszterelnök és a közlekedési miniszter is kinyilvánította tárgyalási szándékát, ezért minél előbb össze kellene állítani azt a fővárosi delegációt, amely a kormányzattal egyeztetne Budapest közlekedésfejlesztési kérdéseiről -- fejtette ki Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz--MDF--MKDSZ frakció vezetője. A politikus a mai fővárosi közgyűlésen arra tesz javaslatot, hogy a delegáció tagja a főpolgármester, a pénzügyekért és a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettesek, illetve az önkormányzat négy -- MSZP-, SZDSZ-, Fidesz--MDF--MKDSZ, valamint a MIÉP- -- frakciójának vezetője legyen. Emellett Tirts szerint minél előbb el kellene fogadni a főváros átdolgozott közlekedésfejlesztési koncepcióját. Ez 1999 októberében már a közgyűlés elé került, de végül nem döntöttek róla.
A főváros ellenzéki frakciójának értékelése szerint ez az év áttörést hozott a felszíni közlekedés fejlesztésében: a város megvesz 68 hannoveri villamost, emellett a héten megkezdték 50 új busz forgalomba állítását. Tirts szerint gyors eredményt lehetne elérni a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozásával is. A MÁV és a Volán már jóváhagyta a csatlakozást, s ha a BKV részéről is meglenne a szándék, akkor ősztől már működhetne a rendszer -- mutatott rá.
A főpolgármesternek szándékában áll a tárgyaló delegáció tagjait kijelölni, de április 12-én írt levelére még nem kapott választ -- tájékoztatta a Világgazdaságot a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája. A tervek szerint a fővárosi közgyűlés májusban tárgyalná Budapest közlekedési koncepcióját. A Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozását a főváros régóta szorgalmazza, de a kormány még nem teremtette meg a szükséges jogi és pénzügyi feltételeket. A három cég jogi környezetének egységesítése több tucat jogszabály megváltoztatását igényli. Az elővárosi vasúti közlekedés beindítása százmilliárdos nagyságrendű beruházás. A kétéves költségvetésben a szükséges összegnek csak a töredéke szerepel.