Merre billen az európai inga

Jelenleg az unió vezető trojkájának élén baloldali kormányok állnak, de az egész unióra is inkább a baloldali színezet a jellemző. (Jelenleg igazán csak Spanyolországban, Ausztriában és Írországban van hatalmon a jobboldal.) 1997-ben a francia szocialisták győztek, ugyanabban az évben a brit munkáspártiak is hatalomra jutottak, majd 1998-ban a német szociáldemokraták zárták a sort. Igaz, "tiszta" szociáldemokrata vezetés csak Nagy-Britanniában van, másutt különböző összetételű koalíciók kormányoznak.
Júniusban Nagy-Britanniában választanak, majd Dániában járulnak az urnákhoz, legkésőbb 2002 márciusában. Ugyancsak jövő tavasszal választanak Franciaországban és Hollandiában, majd Németországon a sor.
A szocialista irányítású EU-tagállamokban a legjobb esetben is "revizionista" politikát valósítottak meg. Az eurózóna tagjainál az egyik fő kormányzati szempont a kiadások és bevételek egyensúlyának megteremtése volt. Az Olaszországban regnáló baloldali kormányok például a GDP 7,5 százalékának megfelelő értékkel kurtították meg a költségvetési deficitet.
Az elöregedés következményei ellen küzdő Németországban sikerült tető alá hozni az egyáltalán nem "szocialista" ihletésű tőkefedezeti nyugdíjrendszert. (Franciaországban igazából nem tudták megvalósítani, csak akarták.) A német adóreform kidolgozói igyekeztek a vállalkozók kedvében járni, és mérsékelni az újraelosztást.
A szocialisták Európa-szerte törekszenek kordában tartani az egészségügyi kiadásokat, megfékezni a bevándorlást. Inkább szocialistának lehet minősíteni viszont az új munkahelyek teremtésére irányuló törekvést.
A brit Blair-kormány volt az, amelyik a legtávolabb került a hagyományos munkáspárti értékektől, de a választások után a német SPD is erőteljesen középre húzódott. Talán Franciaország az az állam, ahol igyekeznek úgy-ahogy fenntartani a jóléti vívmányokat. Párizs politikája sincs még csak köszönő viszonyban sem annak a baloldali uniónak az államosító programjával, amelyik éppen húsz esztendővel ezelőtt került hatalomra.
Most a jobboldal a jelek szerint nagyarányú adócsökkentés ígéretével próbál visszakerülni a hatalomba. Az alaphangot az amerikai kampány adta meg, a választást Bushnak talán éppen adómérséklési programjával sikerült megnyernie. Berlusconi sikerének is az egyik titka az volt, hogy kevesebb adót ígért.
Magyarország szempontjából természetesen az a legfontosabb, milyen állásponton vannak a mindenkori nyugat-európai kormányok az uniós bővítéssel kapcsolatban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az adott ország speciális helyzete sokkal inkább meghatározza állásfoglalásának, feltételeinek mikéntjét, mint az, hogy milyen színezetű kormánya van.
A munkavállalás korlátozását egyaránt sürgeti a német és az ellentétes politikai platformon lévő osztrák kormány. Akár barátságtalannak is lehetne nevezni a jobboldali spanyol kormányt, amely a regionális segélyek folytatásától teszi függővé a bővítés támogatását. Lehet, hogy szorosabb lesz a Budapest--Bécs--Róma együttműködés, miközben Ausztria és Olaszország esetleg újabb fenntartásokat támaszt a belépőknek, köztük Magyarországnak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar belpolitikai helyzetet nem befolyásolja a partnerországok mindenkori politikai vezetésének színezete. A választási kampánytémák is globalizálódnak, a testvérpártok kölcsönösen merítenek egymás ötleteiből, megoldásaiból. (Igaz, a Fidesz-kampányban állítólag sokat felhasználtak a brit Munkáspárt választási győzelmének tapasztalataiból.)
A testvérpártok politikusai immár két magyar választási kampányban is aktívan részt vettek. Korántsem közömbös, hogy hatalmon lévő, gyakrabban szereplő vagy ellenzéki politikusok rázzák majd magyar társaik kezét a kampányban.