Változó likviditásszabályozás

Alan Greenspan az ottani kötvénypiaci egyesülés létrejöttének 25 éves évfordulóján beszélt, ahol megerősítette, hogy a növekedés lassulása ellenére is képződik majd számottevő költségvetési többlet. Ez -- mondta a vezető bankár -- reális esélyt teremt az államadósság nyilvános, befektetői körben lévő részének törlesztésére. (Ezt a hányadot néhány hónapja még 3500 milliárd dollár körüli összegben jelölték meg források a teljes, mintegy 5500 milliárd körüli amerikai szövetségi államadósságból -- a szerk.)
Az adósságmentes vagy csekély államadósság mellett működő piacok három kérdést vetnek fel -- hangoztatta Greenspan. Az egyik az állam érdek- és hatáskörében képződő pénzügyi források hatékony felhasználásának (pontosabban befektetésének) ügye. A másik kérdés az, hogy a piacokon mivel lehet helyettesíteni azt az etalon funkciót, amit az állampapírok olyan kiválóan ellátnak. A harmadik kérdés maga a Fed hatáskörében bukkan fel, mégpedig olyan formában, hogy a pénzellátási és likviditásszabályozási műveletekben mivel lehet majd helyettesíteni a kieső állampapírokat.
Ha a szövetségi állam visszafizette -- vagy tovább már nem csökkenthető szintre mérsékelte -- az adósságait, akkor a kezelésében lévő nagy újraelosztó rendszerek számláin további jelentős többlet halmozódik fel. Ezeknek az eszközöknek a kihelyezése, pontosabban befektetése azonban számos problémát vet majd fel -- véli Greenspan. Mindenekelőtt nagy lesz a veszély, hogy -- politikai megfontolások alapján -- olyan fejlesztésre fordítanak összegeket, amelyekre a nyílt, piaci verseny keretei között nem allokálnának pénzügyi erőforrásokat. Greenspan ezzel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a máris állami vagy más "közületi" kezelésben lévő alapokat sokkal gyengébb hozamok mellett hasznosítják, mint például a magánnyugdíj-biztosítók a rájuk bízott összegeket. A megoldást Greenspan maga is abban látja, amit George W. Bush javasolt honfitársainak: a megtakarítások befektetését magukra az állampolgárokra kell bízni, s számukra lehetővé kell tenni a pénznek az egyéni megtakarítási és befektetési számlákon való elhelyezést. Ez -- hangzik az érvelés -- óriási ösztönzést teremt a (nyugdíj- vagy egészség-) biztosítási célú megtakarítások hatékony befektetésére.
A következő fontos kérdést Greenspan abban látja, hogy mivel lehet helyettesíteni azt a befektetési, illetve hozammércét, amelynek céljára az amerikai szövetségi állampapírok olyan kiválóan megfeleltek az utóbbi időben. Az ilyen papírok hatalmas és rendkívül likvid piaca alkalmas volt a kockázatok arányos terítésére, és tág teret nyújtott a nem várt vagy nem látható veszélyek elleni fedezeti ügyletek megkötéséhez. Ezt a stabilizáló funkciót azonban máris korlátozza, hogy a (Feden kívüli) nyilvános befektetői körben (lakosságnál és külföldi kormányoknál) tartott amerikai szövetségi adósság az utóbbi néhány évben 20 százalékkal, mintegy 2500 milliárd dollárra csökkent. A zsugorodó szegmens miatt a kockázatkezeléssel foglalkozó cégek máris alternatív mozgásteret keresnek maguknak, amit részint megtalálni vélnek a csereügyletekben (swap), a nagyvállalati kötvények piacán, az eurokötvény-piacon és egyéb formákban.
Az amerikai szövetségi papírok által jelentett biztos piac és környezet zsugorodása magát a Fedet is lépésváltásra kényszeríti -- mondotta Greenspan. Az intézmény működését az elnök úgy vázolta, hogy a szövetségi állampapírok képezték a Fed számára azt a permanens eszközállományt, ami megfelelt az intézmény passzíváinak zömét adó pénzmennyiségnek. Ha ez az eszközállomány zsugorodik, akkor magának a Fednek is helyettesítő megoldásokhoz kell folyamodnia. Az egyik mozgásirányt az intézmény számára a helyhatósági kötvények és a külföldi állampapírok hányadának felfuttatása jelenti. Emellett -- mondotta Greenspan -- szó lehet egy az utóbbi időben háttérbe szorított pénzteremtési forma, a leszámítolás kiterjesztésére. Ebben az esetben kellően megbízható intézmények papírjai, illetve megfelelő fedezet ellenében folyna a tartalékok teremtése és a piaci likviditás szabályozása.