BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A berlini Funkausstellung újdonságai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Harminc országból több mint kilencszáz kiállító vesz részt az évezred első IFA 2001 Internationale Funkausstellung szakkiállításán. Szakértői prognózisok szerint a vásáron köttetendő üzletek értéke meghaladhatja a hárommilliárd márkát.

A berlini adótorony alatt fekvő, 160 ezer négyzetméteres vásárterületen mutatják be termékeiket augusztus 25-e és szeptember 2-a között az IFA 2001 Internationale Funkausstellung kiállítás résztvevői. Harminc országból több mint kilencszáz kiállító jelezte részvételét, a cégek szórakoztatóelektronikai termékeket, számítógépes játékokat, mobiltelefonokat, távközlési eszközöket, személyi számítógépeket mutatnak be. A kiállítás történetében először az új technikai megoldások és termékek mellett az innovatív szolgáltatások is helyet kapnak. Az Internationale Funkausstellungon a digitális televíziózás is bemutatkozik. Az érdeklődők megtekinthetik az átviteli csatornákat és az ahhoz szükséges készülékeket, valamint bemutatják, hogy kinek milyen haszna származik például a folyamatosan frissített, elektronikus műsorfüzetből vagy a televíziózás és az internet összekapcsolásából.
Első ízben mutatják be a "4 C"-t, ami a fogyasztói elektronika, a számítógép, a kommunikáció és a tartalom angol megfelelőinek -- consumer electronics, computer, communication, content -- kezdőbetűiről kapta nevét. A rendezők a látogatóknak új szolgáltatást kínálnak, s több termékcsoporthoz külön "témaútvonalakat" az interneten. Ezek a következők: Televíziózás és rádiózás digitálisan, Internet mindenkinek, Mobiltelefónia -- a következő nemzedék, Házimozi, On-line zene és az Intel>ligens otthon.
A szervezők szerint a vásár nemcsak az innováció kilencnapos fesztiválja lesz, a rendezvény várhatóan gazdasági sikert is hoz a résztvevőknek. Szakértői felmérések szerint a vásáron leadott megrendelések értéke meghaladhatja a hárommilliárd márkát. Az iparág növekedése az idén is töretlen marad, a keresletre kedvezően hat a digitális termékek, s az internet megjelenése a háztartásokban.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.