Az Eximbank közvetíteni próbál
A Magyar Export-Import Bank Rt. (Eximbank) immár hagyományos Eximnap rendezvényén megjelent vállalkozók többsége komoly félelmének adott hangott amiatt, hogy a devizaliberalizáció az exportra kedvezőtlen hatásait hogyan tudja kigazdálkodni. Volt olyan felszólaló, aki szerint azzal, hogy kénytelen lesz a forinterősödés hatásait beszállítóira is továbbhárítani, azok létét veszélyezteti. A résztvevők csak arra kaptak ígéretet, hogy az Eximbank igazgatóságának a Pénzügyminisztérium által delegált tagja megpróbál egyeztetni Varga Mihállyal. A bank vezetői ugyanakkor több olyan finanszírozási szabály megváltoztatására tettek ígéretet, amin az élet már továbblépett, s most már gátja a sikeres exportstratégiának.
Az elmúlt évet 85,18 milliárd forintos mérlegfőösszeggel záró bank a felmerült nehézségek ellenére is 20-25 százalékos mérlegfőösszeg-növekedésre számít. Mint Bánki Frigyes vezérigazgató elmondta, több térségben -- a Közel-Keleten, a FÁK-államokban, Latin-Amerikában, a CEFTA tagországaiban és a délkelet-európai államokban -- komoly áttörésre van remény. Az Eximbank a jövőben olyan területekre összpontosít a vevőhitelkeret-megállapodások során, ahol az előzetes felmérések szerint ki is tudják használni a kereteket. Singlovics Béla vezérigazgató-helyettes szerint a második fél évtől megnyílhat az út ahhoz, hogy az alapvetően exportra termelő magyarországi cégek beszállítóinak is támogatást nyújthassanak.
Huber Eszter, a Mehib vezérigazgató-helyettese szerint -- miközben az elmúlt év végén az 1999-es 60,66 milliárd forintról 93,14 milliárdra a nőtt a fedezetbevétel -- a kárkifizetések összege 2,803 milliárd forintról 1,624 milliárdra apadt. A második fél évben a régióban terjeszkedő magyar vállalatok külföldi leánycégeinek exportbiztosítását is vállalja a Mehib. Mint Huber Eszter a Világgazdaságnak elmondta, ezt az teszi lehetővé, hogy a Mehib tagja lett egy francia székhelyű biztosítási láncnak, amelynek számos országban vannak partnertársaságai.
A Corvinus Rt. elsősorban a térség országaiban befektetni kívánó vállalkozásoknak segít középtávú tőkebefektetéseivel. Az optimális befektetési összeget 100--200 millió forintban jelölte meg Várady Zoltán vezérigazgató.


