A parlament elé terjesztendő javaslat a létező törvény azon pontját módosítaná, amely szerint az autópályák az állam tulajdonát képezik. A korrekció lehetővé tenné tulajdonjogoknak részlegesen a magánbefektetőre való átruházását. A kormány arról már korábban határozott, hogy magántőkét is be lehet vonni ilyen jellegű közlekedési infrastruktúra fejlesztésébe, májusban pedig az izraeli Housing & Construction cégre bízta a D47-es út megvalósítását Lipnik és Ostrava között a Bloomberg szerint.
A terv szerint az izraeli cég 40 milliárd koronát fektetne be egy 60 kilométeres szakasz megépítésébe. Ennek használatáért nem szednének díjat, viszont az állam fizetne a beruházónak a lebonyolított forgalom után. A magánvállalat emellett részesedne az út mentén felértékelődő ingatlanok és az épülő kereskedelmi létesítmények hasznából. Mintegy 25-30 év elteltével a létesítmény visszakerülne az állam tulajdonába.
Az "épít-működtet-átad" formula szerint autópályát, korházat, gátat vagy bármi mást is lehet létesíteni. A formulát használták a Közel-Keleten erőművek kivitelezésére, Sydneyben pedig alagutat nyitottak ilyen finanszírozási forma keretében. Az adott állam vagy igazgatási egység számára olyan előny származik, hogy nem kell induláskor hatalmas pénzeket invesztálni. Ehelyett elég, ha később folyamatos részletekben fizeti a működési költségeket, a beruházás tőkerészét és az utána járó profitot.
A Business Central Europe szerint Prágában máris súlyos vitákat váltott ki a terv, mert a közlekedési miniszter állítólag elmulasztotta, hogy más cégtől is kérjen ajánlatot. Az elképzelés bírálói arra is rámutatnak, hogy Magyarország is most készül állami kezelésbe venni a magán-autópályákat, Lengyelországban pedig egyetlen kilométernyit sem sikerült ilyen módon összehozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.