BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

E-business a gyakorlatban

A Sybase Magyarországra látogatott közép- és kelet-európai igazgatóját, Dominique Topalovot arról kérdeztük, milyennek látja e-business szolgáltatóvá fejlődött cége jövőjét a térségben. A Sybase internetalapú közbeszerzési portálját az Amerikai Közbeszerzési Hivatal évek óta használja, speciális pénzügyi és számlázórendszereit pedig több távközlési cég vezette be.

A három éve indult átalakítási program mára teljesen befejeződött a Sybase-nél -- mondta a Világgazdaságnak Dominique Topalov -- ezalatt az 1984-es alapítás óta az adatbázis-kezelőkkel foglalkozó cég megoldásszállítóvá alakult. Saját megfogalmazásuk szerint jelenleg e-business infrastruktúra-szolgáltatóként működnek. Az átalakítás végső befejezéseként a cég papírjait május végén átvezették a Nasdaqról a New York-i tőzsdére.
Mindennek kitűnő alapot adott, hogy a dot.com cégek tavalyi általános bukása ellenére 2000-ben a Sybase eddigi legjobb évét zárta. Mint Topalov fogalmazott: őket nem rengette meg az általános bessz, de jó néhány potenciális partnerüket elvesztették pár hónap leforgása alatt. A Sybase legfontosabb partnerei a pénzügyi, kormányzati és a távközlési szektorból kerülnek ki.
A magyar kormány által nemrég bejelentett általános információs, és beszerzési portál kialakításának kapcsán is komoly referenciát tud felmutatni a társaság: internetalapú közbeszerzési portáljukat az Amerikai Közbeszerzési Hivatal évek óta használja, a távközlési cégeknek pedig speciális pénzügyi és számlázórendszereket kínálnak.
A Sybase-vezető úgy látja: cége számára a mobil-adatátvitel fejlődése, a harmadik generációs mobiltechnológia elterjedése a garancia arra, hogy a jövőben is a legjobbak között lesznek (a Sybase jelenleg a mobil-adatbázispiac 60 százalékát tudhatja magáénak). Az már a jelen, hogy egy notebook és egy palmtop közötti adatszinkronizálással a központi vállalati adatok rugalmasan frissíthetők. Az adatbázisos múltnak köszönhetően a Sybase egyszerű megoldásokat kínál az úgynevezett dinamikus weboldalak felépítéséhez. Topalov mindezt egy példával érzékelteti: cége megoldásaival nemcsak rendelni tudna otthoni hűtőjébe, hanem azt is ellenőrizhetné, hogy egyáltalán mi van benne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.