BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indulhat a miskolci kórházfejlesztés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Két miskolci cég által alakított konzorcium építheti fel a borsodi megyeszékhelyen a Semmelweis Kórház belgyógyászati és hematológiai osztályának új épületét. Erről a napokban döntött a miskolci önkormányzat. A konzorcium 1,6 milliárd forintért vállalta a beruházást.

Az Országgyűlés tavaly döntött úgy, hogy a címzett támogatások keretéből 1,8 milliárd forintot kaphat a miskolci Semmelweis Kórház a belgyógyászati és hematológiai osztály új épületének megépítésére. A kivitelező kiválasztásához szükséges előminősítési eljárásra négy cég jelentkezett: a miskolci FK Raszterből és az Adeptus Rt.-ből álló konzorcium, a budapesti Maszer Rt., s még -- szintén fővárosi -- két vállalat, a Középület-építő Rt. és a KÉSZ Kft. A közbeszerzési bizottság mind a négy pályázót alkalmasnak találta, így a cégek megvásárolták a kivitelezési tervdokumentációt. Végül csak három társaság nyújtotta be ajánlatát.
A Középület-építő és a KÉSZ egy-egy ajánlattal, míg a Raszter és az Adeptus egy közös alapajánlattal, illetve további három alternatívával próbálta elnyerni a kivitelezés jogát. A bizottság az értékelés során négy szempontot vett figyelembe: az ajánlati árat, a helyi munkaerő alkalmazását, a garancia idejét és a kivitelezési határidőt. A pályázatokat e szerint pontozta. A legtöbb pontot a Raszter és az Adeptus konzorciumának alapajánlata kapta, így a bizottság döntése szerint ők végezhetik el a beruházást.
A két cég -- velük június 14-ig meg is kötik a szerződést -- 1,663 milliárd forintért vállalta a kivitelezést. A munkaterületet június 15-én már birtokba is veszik, s több mint egy évig dolgoznak. A tervek szerint az építkezés 2002. szeptember 30-ig fejeződik be.

Két miskolci cég által alakított konzorcium építheti fel a borsodi megyeszékhelyen a Semmelweis Kórház belgyógyászati és hematológiai osztályának új épületét. Erről a napokban döntött a miskolci önkormányzat. A konzorcium 1,6 milliárd forintért vállalta a beruházást. Munkatársunktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.