Változó kereslet a humántőke iránt

A tudásalapú gazdaság kialakulása egyre növekvő keresletet generál a "szervezeti tőkét" erősítő képességek iránt. Egyre inkább felértékelődik az olyan nem észbeli, érdemjegyekkel nehezen mérhető tudás, mint a csoportmunka, a rugalmasság, a kommunikációs készség. Az OECD szerint ezekre a változásokra a kormányoknak is ajánlatos reagálni a tantervek és a tanítás módszereinek módosításával. A "tudás inflációjára" pedig a folyamatos tanulás ösztönzése lehet a válasz, például egyéni tanulmányi számlák bevezetése, mellyel a munkavállaló hozzájárulást kapna tanulmányai finanszírozásához.
A humán- és szociális tőke gyarapításának a gazdasági mellett közvetlen jóléti hatásai is mérhetők. Az iskolában töltött hosszabb idő csökkenti a dohányzást, esélyesebbé teszi az utódokat a magasabb iskolai végzettség elérésére, és növeli az önkéntes mozgalmakban való részvétel esélyét. Az intenzív társadalmi kapcsolatok pedig mérséklik az Alzheimer-kór kialakulásának vagy az utódok gyermek- és kamaszkori szociális problémáinak veszélyét. Minden újabb, oktatásban eltöltött év átlagosan 5--15 százalékkal növeli az illető fizetését.
Az OECD adatai szerint a szervezet számos országában marad el a szélesebb értelemben vett jóléti fejlődés a gazdasági növekedéstől a nyolcvanas évek eleje óta. Az Egyesült Államokban már a szociális tőke csökkenése is megfigyelhető egyes tanulmányok szerint. A fiatal generáció aktivitása a civil szférában jóval kisebb az idősebbekénél, a televízió előtt töltött idő növekedése csökkenti a társadalmi kapcsolatok ápolására maradót.
A jólét fenntartása folyamatos befektetéseket igényel mind a humán-, mind a szociális tőke gyarapítása érdekében. A megtérülés mérése azonban bonyolult feladat, ma még a humántőke számbavételének lehetősége is korlátozott. A felnőtt lakosság olvasási kultúráját értékelő nemzetközi felmérés csupán a képességek egy részét ragadja meg. A humántőke értékének keresetekkel történő becslése pedig nem veszi figyelembe a szervezetekben testet öltő kollektív tudás fontosságát, ami befolyásolja az ott dolgozó egyén fizetését. Még nehezebb a szociális tőke mérése, ez utóbbit a bűnözés vagy a családok széthullásának gyakoriságával, a közösségi élet, az önkéntes mozgalmak virágzásával, az emberek közötti bizalom számszerűsítésével mérik.
Bár az OECD-országokban reálértékben is nőttek az oktatásra fordított kiadások az utóbbi években, a végeredmény szempontjából ennek hatása korlátozott. Az eredményességhez ugyanis a tanítási módszerek, az iskolaszervezés, a szülői támogatás párhuzamos változására is szükség van. A nagyobb kiadások részben a tanulásban részt vevők számának növekedéséhez kapcsolódtak, az egy főre eső költés növelése pedig az osztálylétszámok csökkentéséhez járult hozzá. Utóbbi javította valamelyest a legifjabb korosztályok tanulmányi eredményeit, szükség van azonban a további ilyen jellegű kiadások kölséghatékonyságának elemzésére a lehetséges megtérülés figyelembevételével.
A munkával összefüggő továbbképzések esetében a leghatékonyabb programok azok, melyeket a tanulók, a szolgáltatók és a munkaadók partnersége alakít ki. A túlságosan formalizált képzés ez esetben nem kellően egyénre és körülményekre szabott, ezért kevésbé hasznos.
A szociális tőke gyarapításában korlátozottabb a kormányok lehetősége. Katalizátorként azonban fontos szerepet játszhatnak az olyan, társadalmi csoportok közötti hidak erősítésében, melyek kulcsfontosságúak a kisebbségek és a bevándorlók társadalomba integrálásában. Példaként a családok támogatását és az önkéntes tevékenységek ösztönzését (többek között rugalmas munkaidő biztosításával) említi az OECD mint a kormányzatok lehetőségeit. Az információs technológiák is segíthetik az eddig a közösségektől elzárt emberek társadalmi érintkezését, az új csatorna veszélye viszont a szemtől szembeni kommunikáció szerepének csökkenése, ami a szociális tőke kopásához is vezethet.
Az OECD a humántőkét mint a tudás, a képességek, a képzettségek és a tulajdonságok egyénekbe épült összességét határozza meg, ami a személyes, a társadalmi és a gazdasági jólét előmozdítója. A szociális tőke meghatározására több megközelítés is létezik. Utóbbi alapvető eltérése az előbbitől, hogy nem értelmezhető egyetlen személy kizárólagos "tulajdonaként", hanem valamely társadalmi csoport közjószága. A párizsi szervezet szóhasználatában a szociális tőke olyan hálózatok összessége, melyek közös normáikkal, értékeikkel és megállapodásaikkal segítik a csoportokon belüli és azok közötti együttműködést.