Velence visszacsábítaná a turistákat

Gárdony és a közigazgatásilag hozzá tartozó másik két település, Agárd és Dinnyés vezetőjeként az első perctől fogva azt tűztem ki célul, hogy -- vállalkozó önkormányzatként -- minél több saját bevétellel egészítsük ki az állami forrásokat. Kezdetben mindezt közvetlenül a polgármesteri hivatalon belül kívántam megoldani, ám ma már inkább az egyszemélyes gazdasági társasági forma híve vagyok. Az utóbbi ugyanis rugalmasabban és gyorsabban tud alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz, mint egy bürokratikus szervezet.
A modell működőképességére az agárdi termálfürdő a bizonyíték. Három évvel ezelőtt az önkormányzat visszavette a létesítményt korábbi bérlőjétől, annak az árán is, hogy ezzel egy biztos költségvetési forrást szüntetett meg. Éves szinten csökkentek ugyan a bevételeink, de hosszabb távon mégis ez bizonyult jobb megoldásnak: a bérlőnek ugyanis nem volt érdeke az állagmegóvás, ő csak a minél nagyobb nyereség elérésében volt érdekelt. A fürdő felújítására 35 millió forintot költöttünk, ám mára ez az összeg megtérült.
Most újabb fejlesztéseken gondolkodunk, hogy a folyamatosan növekvő igényeknek eleget tudjunk tenni. Ez a mi érdekünk is, hiszen a gyógyturizmusra van fizetőképes kereslet, a vendégek többsége már most is a komplex szolgáltatásokat keresi, nem csak fürödni akar. Elképzeléseink megvalósítását csupán egy dolog nehezíti: a tulajdonviszonyok rendezetlensége. Egy tíz éve elkövetett adminisztrációs mulasztás miatt az épületek és a forrás az önkormányzat, a földterület pedig a magyar állam tulajdonában van. Részben a Széchenyi-terv forrásaira támaszkodva 800 millió forintért újabb két medencét, s egy, a jelenleginél nagyobb alapterületű főépületet szeretnénk építeni. Bízunk benne, hogy a beruházás elkezdéséig sikerül megállapodni az állam képviseletében eljáró Kincstári Vagyonkezelő Igazgatósággal a terület átadásának feltételeiről.
Költségvetésünk három éve lényegében nem mozdult el az egymilliárd forintról. Tavaly iparűzési adóból 55, idegenforgalmiból 76 milliós bevételünk volt. A büdzsé felét az intézményfenntartás, 30 százalékát a városüzemeltetés viszi el, csak a fennmaradó részből jut fejlesztésre. A három, szinte teljesen egybeépült településen -- Agárdon, Dinnyésen és Gárdonyban -- politikai, illetve szociális okokból egyes intézményeket párhuzamosan működtetünk, noha a gazdasági racionalitás nem ezt diktálná. Három-három óvodát, általános iskolát, orvosi rendelőt üzemeltetünk, holott ezek összevonása legalább részben indokolt lenne. A dinnyési általános iskolába járó 11 diákra például évente egymillió forintot költünk el. Mindez első hallásra talán nem sok pénz az egymilliárdos főösszeghez képest, de rengeteg ilyen "ez még belefér" típusú tételünk van. Jelentős kiadással jár a 63,5 négyzetkilométerre jutó 600 ezer négyzetméternyi zöld felület ápolása, s a 130 kilométernyi úthálózat karbantartása is.
Ma már gyakori, hogy a tó környéki szállodákban nyaralók helyett székesfehérvári multinacionális cégeknél dolgozó munkások laknak. Az önkormányzat pénzügyileg is érintett az ügyben, mivel a dolgozók után a szálláshelyek nem fizetnek idegenforgalmi adót. Emiatt kénytelenek voltunk az épületekre kivetett adót emelni, ez után azonban nem jár a kétszáz százalékos állami kiegészítés, mint az idegenforgalmi adó után.
A Velencei-tó idegenforgalmi vonzerejének csökkenését a termálfürdő egyedül nem tudja ellensúlyozni. Az itteni nyaralás ma már nem elég csábító ahhoz, hogy egy család úgy döntsön: itt tölti el egyhetes, tíznapos szabadságát, mint tették ezt sokan a 70-es, 80-as években. A vendégek többsége csupán egy-két napot tölt a tónál, és a szabadságolások idején pedig érezhetően csökken a forgalom. A tendencia megfordításának érdekében erősíteni kívánjuk a specializált turizmushoz -- például horgászathoz, vadászathoz -- és az aktív pihenéshez kapcsolódó szolgáltatásokat. A vízi sportokhoz kiválóak a lehetőségek, és a strandokon kialakított sportpályák is egyre népszerűbbek.