BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A közbeszerzések értéke 40 százalékkal nőtt

A közbeszerzések összértéke az első fél évben elérte a 296 milliárd forintot. Ez 40 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában regisztrált értéket. Az év végére 600 milliárd forinttal számolnak.

Magyarországon a GDP mintegy 5 százalékát teszi ki a közbeszerzések éves értéke -- hangoztatta tegnapi tájékoztatóján Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának (KT) elnöke. Ez az arány az EU-tagországok átlagában 8-10 százalék. Ennek oka egyrészt, hogy a fejlettebb országok költségvetési szerveinek a magyarokénál nagyobbak a lehetőségei, illetve az, hogy eltérő a vonatkozó törvények szigorúsága. A magyar jogszabály például több kivételt enged meg a közbeszerzés alól.
Mindezek ellenére továbbra is nő a közbeszerzések értéke -- szögezte le Berényi. Az idén az elmúlt évi 520 milliárdot várhatóan 80 milliárddal haladja meg.
A KT elnöke szólt arról, hogy a hat éve született és az 1999. évi módosításakor szigorúbbá vált törvény további változtatásra szorul. A tanács már tavaly elküldte az igazságügy-miniszternek javaslatcsomagját. Bár a törvény módosítása az Országgyűlés első félévi jogalkotói tervében szerepelt, de a tervezetet még nem nyújtották be.
Az idén az első fél évben az ajánlatkérők 1779 közbeszerzési eljárást folytattak le, 4 százalékkal többet, mint a bázisidőszakban. Nőtt az egy pályázatra jutó érték.
A tárgyalásos eljárások száma mérséklődött, értékük azonban nőtt. A tavaly január--júniusi 1711 közbeszerzés 25,7 százaléka volt tárgyalásos -- az idén 1779-ből 19,8 százalék. Ez a típus a 2000. első félévi 210,5 milliárd forint összértékhez 43,3 milliárddal, az idei 296 milliárdhoz 73,8 milliárddal járult hozzá. A tárgyalásos eljárások részarányának növekedését elsősorban a nyilvánosságot biztosító, hirdetménnyel indított pályáztatások részesedésének emelkedése (+2,5 százalék) okozta. Kisebb mértékben (1,6 százalék) nőtt a hirdetmény közzététele nélküliek aránya. Berényi figyelemre méltónak mondta az uniós gyakorlatban a nyílt eljárás alternatívájaként kezelt meghívásos pályáztatás részesedésének jelentős növekedését. Első félévi súlyuk a tavalyi 0,7 százalékról az idén 4,5-re nőtt.
Az idén a közbeszerzések 296 milliárdos összértékéből az önkormányzatok és intézményeik 41,2, a központi költségvetési szervek és intézményeik 24,2, a közszolgáltatók 19,3, a támogatásban részesített szervezetek pedig 9,3 százalékkal részesedtek. Ez utóbbiak aránya tavaly csak 2,7 százalék volt.
A közbeszerzési döntőbizottság előtti eljárások száma az idén 415 volt, szemben a bázis 283-as számával. Az idén a közbeszerzések több mint 23 százalékát támadták meg a döntőbizottság előtt, tavaly csak 16,3 százalékukat. Az idei 415 jogorvoslati eljárásból 96 ügy még folyamatban van, 74-et megszüntettek, a testület 120 alkalommal utasította el a kérelmet, jogsértést pedig 125 esetben állapított meg. Ebből 75-nél az ajánlatkérő valamely döntésének megsemmisítése, 25-25-nél bírság kiszabása, illetve a jogsértés megállapítása volt a jogkövetkezmény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.