BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt a kapacitáskihasználtság

Az első fél évben nőtt a gazdasági szervezetek kapacitáskihasználtsága. A csaknem minden ágazatra kiterjedő folyamat a mezőgazdaságban volt a leglátványosabb. A kapacitások jelenlegi szintje mellett egyelőre nem kell tartani a külső egyensúly erőteljes romlásától.

Az első fél évben javult a cégek kapacitáskihasználtsága -- áll a Gazdasági Minisztérium 4668 gazdálkodó szervezet adatait feldolgozó összesítésében. Az alacsony kihasználtság a szervezetek egytizedére jellemző, ez két százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanezen időszak alatt a magas kihasználtságú szervezetek aránya 5 százalékponttal emelkedett. Ez a trend minden vállalati kategóriában megfigyelhető volt. Különösen a mezőgazdaságban volt jellemző a kapacitáskihasználtság növekedése, immár a 60 százalékhoz közelít a magas mutatójú vállalkozások aránya.
A regionális bontás arról tanúskodik, hogy a legkedvezőbb helyzetben továbbra is a közép-magyarországi régió van, itt 11 százalékponttal magasabb az átlagos mutató, mint a legalacsonyabb kihasználtságot magáénak tudó észak-magyarországi térségben. Ez a differencia kisebb, mint a tavalyi, amikor 15 százalékpont volt a különbség a két régió között.
A kapacitáskihasználtság növekedése makrogazdaságilag azt jelenti, hogy a gazdaság közelít a maximális és egyben optimális termelési (kibocsátási) szintjéhez. Ilyen környezetben -- amennyiben a kereslet növekszik a gazdaságban -- bővülhetnek a beruházások, amelyek további kapacitásokat teremtenek. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a választások előtt növekvő kereslet az árszínvonalra, illetve -- nyitott gazdaságban különösen -- az importra van pozitív hatással. A jelenlegi helyzetben azonban a legtöbb elemző szerint még nem fenyeget az egyensúly drasztikus romlása.
A vállalati felmérések szerint a meglévő kapacitáskihasználatlanság legfőbb oka a külső, illetve belső kereslet elégtelensége, illetve a tőkehiány. Ez utóbbira különösen mezőgazdasági termelők panaszkodnak. A külföldi kereslet hiányát elsősorban a 300 fő feletti cégek jelölték meg okként. Bár majdnem minden ágazatban megjelenik, de egyelőre csak kis részarányt képvisel a munkaerőhiány mint motívum.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.