Víziók, avagy a gazdaságfejlesztés feltételei

Aligha akad szakember, aki vitába szállna Matolcsy György e cikkben kifejtett törekvéseivel. Csakhogy az önmagukban célszerű szándékok halmaza úgy jelenik meg ebben a cikkben, mintha hazánk -- Münchhausen báró példáját követve -- magát saját hajánál fogva óhajtaná kihúzni a habokból (mocsárból?).
Gazdaságfejlesztéshez legalább három feltétel szükséges. Az első a felvevőpiac a növekvő áru- és szolgáltatási kibocsátás számára, a második a megfelelő tőkeképződés. Harmadsorban pedig azt sem szabad elhanyagolni, hogy az általunk megcélzott piacon versenytársak, országok, országnyi multinacionális vállalatok milyen kínálattal fognak előreláthatóan fellépni, s ehhez képest milyen mértékben vagyunk képesek innovációkkal: gyártmány- és gyártásfejlesztéssel megjelenni a piacon, ott részesedésünket megtartani vagy növelni. A cikkben foglalt modellnek, a mindenkori EU-átlag növekedésének az az implicit feltételezés képezi az alapját, hogy e piacon mindenkor változatlan a piacrészesedésünk, ill. annak csökkenését képesek leszünk más piacokon ellensúlyozni. Vajon milyen gazdasági megfontolás szerint zárjuk ki versenytársaink sikerét, továbbá azt, hogy bennünket külső sokk és/vagy ciklikus válság érjen?
A felvevőpiac kérdéséhez. A tanulmány elsősorban a hazai piac felvevőképességére épül, egy olyan országban, amely az utóbbi esztendők gyors növekedése után is még mindig strukturálisan deficites ország. Nem találtam számításokat arra vonatkozóan, hogy a Matolcsy által felvázolt növekedési pályán egy százalék növekedéshez mekkora beruházás- és importnövekedés párosul. Márpedig a termelés (beleértve a szolgáltatást) tőke/termelési arányainak számítása, ill. megalapozott becslése nélkül nem mérhető fel a folyó és beruházási import növekedése s az, hogy mekkora exportbővülés szükséges ahhoz, hogy "a folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiányának szinten tartását" elérjük. (Ráadásul egyáltalában nem biztos, hogy a GDP-arányos hiány feltétlenül alacsony kamatlábbal lesz finanszírozható. A pénz- és tőkepiacokon nem elég az, hogy önmagunkhoz képest ne romoljunk, sőt az sem, hogy saját bázisadatainkhoz képest javuljunk, ha azonos hozam mellett biztonságosabb, illetve azonos biztonság mellett nagyobb hozamokkal kecsegtető felvevőterületek léteznek.)
Ahhoz, hogy a felsorolt belgazdasági célokat megvalósítsuk, fenn kell tartanunk exportorientáltságunkat, s ebben nem kis szerepet játszik, hogy a legtöbb területen gazdaságos üzemnagyságokat sikerüljön kialakítani. Mindez szintén szükséges ahhoz, hogy "megőrizzük a gazdaság egyensúlyát". Mi több, az EMU-ba történő, a szerző által feltételezett gyors belépés megköveteli, hogy az EU-csatlakozástól számított két esztendeig szilárdan tartsuk az euró-keresztárfolyamunkat, meg sem említve a többi maastrichti ismérvet. Ezek hangsúlyozottan "egyensúlypárti" követelmények, s az Európai Központi Bank gyakorlata arra utal, hogy a pénz szilárdságát előbbre sorolják a konjunktúrapolitikánál.
Tételezzük fel, hogy infrastrukturális elmaradásunkra tekintettel a tőke/termelési együttható a GDP 1 százalékos növekedéséhez 4 százalékos beruházásnövekedést igényel. Ebben az esetben 7 százalékos gazdaságnövekedés 28 százalékos beruházásbővülést igényel. S akkor még figyelembe se vettük a cikkben jelzett magyar működőtőke-kivitel forrásszükségletét, a cserearányromlás kihatásait. Ezt a feszített ütemet belső forrásokból, a cikkben körvonalazott és helyeselhető családvédelmi és életszínvonal-politikai célok mellett, sőt ilyenek hiányában sem lehet egyrészt belföldi, másrészt adóssággeneráló forrásokból fedezni. A belföldi források még akkor sem lennének elégségesek, ha nem csökkenne a lakosság nettó hitelezői pozíciója. Vagyis jelentős működőtőke bevonására van szükség, s talán saját akaratunkat (voluntarizmusunkat?) némileg ahhoz volna jó vizsgálni, hogy a működőtőkének milyen szándékai vannak általában és Magyarországon. Mert az állami társfinanszírozás nem fogja meghatározni, hogy milyen tevékenységekbe fektetnek, legfeljebb azt, hogy mely földrajzi területen hajtják végre a saját szándékukat.
Minden dzsúdóversenyző tisztában van azzal, hogy az ellenfelet abba az irányba kell lökni, amerre húz, s arra húzni, amerre lök. Az sem kétséges, hogy az euró bevezetése nem szüntetné meg egy EMU-tagország kötelezettségét, hogy egy ország összesített tartozásait az övezeten belül ki ne egyenlítse. Ez még akkor is így van, ha a korábbi külpiac nagy része belépésünkkel belpiaccá válik. S arról még nem is beszéltünk, hogy a kis- és közepes méretű vállalatok támogatása tekintetében ugyan nem, de egyébként állami, ill. állami teljes vagy résztulajdonú bankok alacsonyabb forrásbekerülési költségeit és kedvezményes hiteleit a német tartományi bankok tekintetében kifogásolja az EU, versenytorzító hatásuk miatt. Ami pedig a kis- és közepes vállalatok kamatkönnyítéseit illeti, Kállay László, a Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet vezetője sokoldalúan bizonyította, hogy nem ez az út a célszerű. Magam is megjegyeztem egy cikkemben, hogy e kérdést leginkább a magántőkepiac, a private equity market megszervezése révén lehet megoldani.
Ami pedig a kiemelt fejlesztéseket illeti, való igaz, hogy nálunk valóban a gyógy-idegenforgalom a legcélszerűbb, mert egyébként Budapesten kívül csak egy szezonunk van. De felmértük-e ennek lehetséges külföldi piacát, mert a társadalombiztosító intézetek betegküldése nélkül ingatag lábakon áll ez a törekvés. S vajon a jelzett rövid idő alatt lesz-e elég idegen nyelvet jól beszélő ápoló, betegszállító és portás? Vizsgálták-e, hogy a gyógyászat tárgyi és személyi feltételei olyan arányokban és területi megoszlásban állnak-e rendelkezésre, ami e programhoz szükséges, s a tegnap vagy akár a ma oktatási-képzési rendszerében a fenti elhatározások következményei érvényesülnek-e? Az is kérdés, készültek-e hasonló számítások a többi beharangozott beruházásról?
Teljesen igaz, hogy kis, viszonylag kevéssé fejlett országok gyors felemelkedésének lehettünk tanúi. Európában a 19. század végén Svédország és Svájc volt elmaradott, a 20. század derekán Írország és a kistigrisek. Azonban nem lett volna jobb az önbiztató felsorolás helyett a "hogyannal" foglalkozni, s azokkal a külső és belső feltételekkel, amelyekre építették a fellendülést, s hogy melyekre építhetjük a magunkét? S miért hallgat a szerző diszkréten arról, hogy a svéd jóléti modell súlyos válságon esett keresztül, hogy Japánt meg a kistigriseket nagy pénzügyi válság rázkódtatta és rázza meg?
Divatos kifejezés most a vállalati menedzsmentben a stratégiát megelőző vízió. Ebbe a műfajba sorolnám Matolcsy György cikkét, mégpedig az első víziónak, amely egy harmonikusabb külvilágba helyez el egy idealizált Magyarországot. Sok lépés kell még ahhoz, hogy programmá válhasson.
A szerző a BKÁE egyetemi tanára

Matolcsy György gazdasági miniszter tanulmányát A negyedik felzárkózási kísérlet: az építkezés kora címmel közöltük (VG, 2001. július 10.). Mint akkor jeleztük, az írást vitaindítónak szántuk. Elsőként Bácskai Tamás reagálását közöljük. Bácskai Tamás-->