Ausztria legnagyobb építőipari konszernje, a Bau Holding Strabag szerződést kötött az M7-es sztráda építéséhez való dolomit szállításáról -- adta hírül a Reuters a Die Pressére hivatkozva. A MAK a balatoni sztráda munkálataihoz a Strabag négy magyarországi érdekeltségével kötött szerződést -- tudtuk meg a hír kapcsán a kivitelező konzorcium szóvivőjétől.
Turgyán Tamás lapunknak elmondta, hogy három -- részben, vagy egészben -- Strabag-érdekeltségű bányától vásárolnak alapanyagot. Az iszkaszentgyörgyi bányából 200 ezer tonna dolomit szállításáról szól a szerződés. Ennek értéke mintegy 300 millió forint. Az M7-es építéséhez szükséges további dolomitmennyiség beszerzéséhez a MAK a segítségével a közeljövőben termelni kezdő, magyar tulajdonban lévő kikeri bánya ajánlatát is megvizsgálja. Az M7-eshez közeli kikeri bányába -- mint arról lapunk korábban beszámolt -- a konzorcium mintegy 240 millió forint értékű gépet vásárolt. A berendezések szeptemberben érkeznek és októbertől termelnek.
A sztrádaépítő konzorcium az andezitet a száz százalékban Strabag-érdeltségben lévő komlói bányából, illetve a részben Strabag-tulajdonú Uzsabányából vásárolja. Az előbbivel 40 ezer, az utóbbival 50 ezer tonna szállításáról kötöttek megállapodást. Értékük mindkét megállapodás esetén mintegy száz-száz millió forint.
A MAK az említett három külföldi érdekeltségű bányán kívül 27 ezer tonna kikevert aszfalt vásárlásáról is kötött szerződést Strabag-érdekeltséggel. A Magyar Aszfaltszállítók Szüvetségével aláírt megállapodásuk értéke 270 millió forint körüli -- tudtuk meg Turgyán Tamástól.