Magyarország két évig várt arra, hogy az Európai Unió döntsön az M3-as autópálya támogatásáról. Miután az EU többször jelezte, hogy mivel az M3-as autópálya Ukrajnába megy, ezért nem számíthat uniós forrásra, a kormány úgy döntött, visszavonja a pályázatot -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Katona Kálmán, az Orbán-kormány első közlekedési minisztere. Mint ismeretes, Michael Lake, az Európai Unió budapesti nagykövete az RTL Klubnak úgy nyilatkozott: "Saját adófizető polgárait rövidíti meg az a kormány, amelyik versenyeztetés nélkül, kedvenc cégeinek juttat megbízásokat." A magyar kormány -- visszavont pályázatában -- 32 milliárd forint támogatást kért az EU-tól.
Loyola de Palacio, az EU közlekedési ügyekért felelős biztosa 1999 őszén jelezte Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy Magyarország nagyobb eséllyel pályázhat, ha az autópálya-építés helyett a vasúti hálózat fejlesztéséhez kéri az unió segítségét -- áll Fónagy János jelenlegi közlekedési miniszter lapunkhoz eljuttatott közleményében. Ezt erősítette meg lapunknak Katona Kálmán akkori miniszter is. A találkozót többszöri tárgyalás előzte meg. Az EU először azt kifogásolta, hogy az M3-as autópálya Ukrajnába megy. Majd a magyar fél módosította az indoklást, eszerint az autópályára, amely Nyíregyházát kötné össze a fővárossal, a térség felzárkóztatása miatt van szükség -- ismertette Katona Kálmán. A biztos asszony ezután javasolta, hogy autópálya helyett vasút-korszerűsítésre pályázzon az ország -- mondta. Magyarország nem veszített uniós támogatást, hiszen ezeken a tendereken nyert is forrásokat -- hangsúlyozta Katona Kálmán. Jelenleg előkészítés alatt áll három vasúti projekt, amelyre 44 millió euró támogatást már megszavazott az Európai Bizottság, a későbbiekben pedig további 150 millió euró uniós forrásra számíthat Magyarország az ISPA-programból.
Az M3-as autópálya építéséhez kért támogatással kapcsolatosan az EU valóban fenntartásait hangsúlyozta, azt azonban soha nem mondták, hogy autópályát nem kívánnak támogatni -- mondta a Világgazdaságnak Lotz Károly, a Horn-kormány közlekedési minisztere. Az SZDSZ-es politikus úgy véli: az M7-es és az M0-s autópályának minden esélye megvolt az uniós források elnyerésére. Azzal, hogy a magyar kormány visszavonta a támogatási kérelmét, az ország nemcsak azt a 32 milliárd forintot veszítette el, hanem sokkal többet. Ezzel a kabinet végleg letett arról, hogy magyar autópálya EU-s támogatás segítségével épüljön fel. Kétszáz kilométer autópálya-beruházáshoz 35-40 milliárd forint támogatást nyerhetett volna Magyarország, nem beszélve az EU ehhez kapcsolódó kedvezményes hiteléről -- figyelmeztetett Lotz Károly. Michael Lake ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: kérdéses, hogy támogatná-e az unió, ha Magyarország egy olyan autópálya befejezéséhez pályázna forrásokra, amelyet nem közbeszerzési eljárással kezdtek építeni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.